Egy generációnak segített jobb szülővé válni – pályatárs emlékezik Vekerdy Tamásra

Megüt a hír. Nem akarom, de csorogni kezdenek a könnyeim. Egy megbeszélésen vagyok, de már nem érdekel. Mondom hangosan: most kaptam a hírt, meghalt Vekerdy Tamás.

Miért sírok?

Nem ismertem jól, csak néhányszor találkoztunk. Én mint pályája elején járó gyermekpszichológus, ő mint országos ismertségű szaktekintély. Mégis úgy érzem, mióta az eszemet tudom, velem van. Még gimnazista voltam, mikor a kezem ügyébe került egy könyv: Kicsikről nagyoknak. Megszólított 16 évesen, úgy éreztem ért engem. Ismeretlenül is tudja, mi zajlik bennem, és rácsodálkozom, hogy ilyen van? Valakinek ez a munkája, hogy megértse az emberi lélek bonyolult működését?

Onnantól kezdve nincs megállás. Kedvencem lesz a rovata a Nők Lapjában. Tőle tanulom észrevétlenül a pszichológia világát, az emberi kapcsolatok mozgatórugóit, az empatikus hozzáállást. Minden elérhető könyvét elolvasom, és 17 évesen már kész a válasz: én gyermekpszichológus szeretnék lenni!