Szombaton délután 3-kor kezdődik a Budapest Pride, és ezúttal először nem lesznek kordonok. Ami azt jelenti, hogy bárhol be lehet csatlakozni vagy el lehet hagyni a menetet.
Idén először nem zárják kordonok mögé a Budapest Pride melegfelvonulás résztvevőit, írja az Index.
Ezt a szervezők sem rég tudták meg, június 10-én készített interjúnkban még azt mondták, hogy ugyan van egy bírósági határozatuk arról, hogy bárhol lehet csatlakozni a felvonuláshoz, arról eddig nem esett szó, hogy ne lennének kordonok.
Óriási dolog, hogy idén először nem kordonozzák el a felvonulást,
kommentálta az Indexnek a Budapest Pride sajtómunkatársa, Peksa Kama. Ellentüntetőkre azonban számítanak a szervezők, a rendőrség viszont őket fogja körbekeríteni, nem a menetet. Illetve élő erővel védik majd a vonulókat.
A Pride weboldalán közzétettek egy térképet, hogy mely pontokon ajánlott és - az ellentüntetők miatt - hol nem ajánlott csatlakozni, de hivatalosan bárhol be lehet szállni.