Élet+Stílus hvg.hu 2019. május. 03. 10:18

Elkezdődött Bíró Ica kilakoltatása

Reggel hét óra után pakolni kezdték teherautóra az egykori modell és Metál Lady maradék ingóságait.

Bíró Ica azt állítja, hitelszerződése érvénytelen, a végrehajtó pedig súlyos visszaéléseket követett el a lakása elárverezésekor. Ma mégis egymás után két ingatlanját is el kell hagynia – írja a Blikk.

Tíz éve vett fel svájcifrank-alapú hitelt, amelynek a XII. kerületi háza volt a fedezete. Az álmát akarta megvalósítani egészség- és szépségklubjával, ám ő sem számított arra, hogy az árfolyam emelkedése miatt a törlesztőrészlet majdnem a háromszorosára nő. Sokáig erejét megfeszítve fizetett, de hat éve már nem tudja kitermelni azt.

Jogerős ítélet alapján mindkét ingatlanjából kilakoltatják. Novemberben még megúszta a kilakoltatást, ám április végével megszűnt a kilakoltatási moratórium.

„A megújulás titkai című könyvem után a kiadó nem fizette ki a szerzői díjamat, ezért is volt szükségem a hitelre. Megterveztem mindent, hogyan spórolok, míg véget nem ér a törlesztés. Forinthitelt szerettem volna, de a banknál rábeszéltek a devizára, azt állították, az a biztos. Szkeptikus voltam, de a közjegyző is győzködött, nem világosított fel a veszélyekről. Egy ideig működött, aztán már nem tudtam tovább fizetni” - mondta még 2017-ben a modell.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.