Élet+Stílus MTI 2019. március. 13. 14:06

Enyhe volt a tél, szervezkednek a kullancsok

Korábban előbújnak idén, a védekezéssel sem szabad sokáig várni.

Az enyhe idő miatt korábban kell számítani a kullancsveszélyre, ezért az állat által terjesztett fertőző betegségek elleni védőoltásokat is előbb kell beadatni – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke egy háttérbeszélgetésen szerdán.

Póta György felhívta a figyelmet, hogy az enyhe tél miatt a kullancsok átteleltek, előbb lesznek aktívabbak és korábban szaporodnak, ezért az általuk terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás (kullancs-encephalitis) elleni védőoltást is előbb kell beadatni.

A teljes védettséghez egy-három hónap különbséggel két oltásra van szükség, így tavaszra, nyár elejére fejti ki az oltás a védő hatását – hangsúlyozta, hozzátéve, egy év múlva ismétlőoltást kell kérni.

A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy az oltás nem a csípés és a rovar bőrbe jutása ellen véd, hanem az általa terjesztett vírusos agyhártyagyulladás kialakulása ellen, amely súlyos, nem ritkán maradványtünetekkel gyógyuló betegség.

Póta György szerint tévhit, hogy csak erdőben, kirándulás közben juthat a bőrbe kullancs, az élősködők a házak kertjében, hobbikertekben, városi zöld területen is jelen vannak.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.