Az énekes az agyvérzései utáni felépülés küzdelmeiről beszélt.
Kozso 2011-ben életmentő műtéten esett át két agyvérzés után. Most abból az alkalomból adott interjút a Blikknek, hogy felgyógyult. Kulka Jánoshoz hasonlóan ő is nyíltan beszél az agyvérzéssel járó megpróbáltatásokról.
Az énekes-producer néhány éve beszélni és mozdulni sem tudott hét agyműtét után. Egy évvel később pedig a gerince is eltört egy amerikai autóbalesetben. „Számomra ez volt az igazi mélypont, mert hatalmas erőfeszítésembe került, mire a műtétek után mindent újra megtanultam és koordinált lett a mozgásom. Folyamatosan viaskodtam magammal, de nem akartam, hogy erről tudjon a közvélemény” – mondta a Blikknek, az egész folyamatot pedig az újjászületéseként értelmezi.
2011-ben két agyvérzése volt, és néhány évvel később még egy kockázatos éren belüli műtétre is szüksége volt – „ez volt a legkockázatosabb, amit valaha vállaltam” – mondja erről.
Akárcsak Kulka Jánosnak, Kozsónak is a beszédtanulás jelentette a legnagyobb nehézséget a rehabilitációban.:
Türelmes és csodálatos logopédus foglalkozott velem, de időbe telt, mire egyáltalán azt el tudtam fogadni, miért nem vagyok képes kimondani azt, amit gondolok. Az igennel és a nemmel kezdtük, pontosabban a betűkkel. Olyan voltam, mint egy kiborg, aki elveszett adatokkal próbálja feltölteni saját magát.