Négy éve a legmagasabb állami elismerés, most pedig a legnagyobb megalázás az osztályrésze – történet a helyi önkényről.
A debreceni tankerület vezetése üzenetet küldött egykori iskolámba, a debreceni Ady Endre Gimnáziumba. Az üzenet világos: le vagytok ti ejtve, nem számít, mit akartok, mit gondoltok, mi a véleményetek a tulajdon sorsotokkal, jövőtökkel kapcsolatban.
Az üzenetet megkapta a tantestület, a diákok és a szülők, akik valamennyien ragaszkodnak a gimnázium régi igazgatójához, aki harminckét éve tanít az iskolában, és ebből tizenhatot igazgatóként töltött el. Aki sok diákot akkor is névről ismer, ha nem az ő osztályába jár, és akinek a híre legendás volt már akkor is, mikor e sorok írója látogatta a jeles intézményt, vagyis jó negyedszázada. Az órái izgalmasak voltak, az osztálya szerette; minden porcikájában igazi tanárról van szó.
Vélhetően ezért is kapta meg 2014-ben az Eötvös-díjat, mely a díj leírása szerint „azoknak a kiemelkedő munkát végző óvodai, általános iskolai, középiskolai, szakiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak adományozható, akik oktató-nevelő munkájuk során, életpályájukkal kifejezték elkötelezettségüket a pedagógus élethivatás mellett”. Rózsavölgyi Gábor kapta az elismerést, de egy jó igazgató mögé kell egy jó csapat is – az Ady esetében nem kérdés, hogy mindkét feltétel adott.
Négy éve a legmagasabb állami elismerés, most pedig a legnagyobb megalázás az osztályrésze. Tisztességes versenyben nem megalázó veszíteni, ám itt szó sincs tisztességes versenyről. Sem versenyről, sem tisztességről. Mind a verseny etikájának, mind pedig a tisztesség elveinek ellentmond, hogy hatalmi szóval neveznek ki olyan igazgatót a gimnázium élére, akire senki sem szavazott az érintettek közül.
Sem a szülők, sem a diákok, sem a tantestület – mindenki egységesen Rózsavölgyi Gábort választotta. És a tankerület vezetője mindenkinek egységesen azt üzente, hogy ez nem érdekli, akkor is azt fogja kinevezni igazgatónak, akit akar.
Tegyük fel, hogy valóban rátermett, okos, tapasztalt és képzett pedagógusról van szó. Ám ha valóban ilyen, akkor eszébe sem szabadna, hogy jusson elfoglalni azt a pozíciót, melyre a leginkább illetékesektől nem kapott felhatalmazást. S nemhogy felhatalmazást nem kapott, de az érintettek annak ellenére tiltakoznak a döntés és személye ellen, hogy egy ilyen városban, ahol mindenki ismer mindenkit, ennek akár következményei is lehetnek.
Az üzenet világos a gimnázium diákjai számára is. Világos, hogy mit ér az odaadó munka, az emberi-szakmai teljesítmény Magyarországon a központi akarattal szemben: semmit. Lehetsz bármilyen okos, felkészült, tapasztalt – mindez nem számít. Az számít, hogy a megfelelő körökben mozogj. Azokban a körökben, ahol a döntéseket hozzák – az érintettek kizárásával.
Ennél demoralizálóbb, embertelenebb üzenetet aligha kaphat egy tetőtől talpig igazságérzetbe burkolózott, még tiszta lelkű, lázadó, a világra nyíló kamasz. Ez alapjaiban rendíti meg azt a hitet, hogy a teljesítménynek, a munkának értéke van. Hogy szorgalommal, tehetséggel, kitartással előrébb lehet jutni. Hiszen premier plánban látja, hogy nem ez az érvényesülés útja errefelé, hanem a kapcsolatok, a hovatartozás. És jobb, ha hallgat az ember, és hallgatva tűr.
Debrecenben az Ady Endre Gimnáziumnak nimbusza van. A város egyik legjobb iskolája, de nem csak jó eredményei miatt nevezetes, hanem a szellemisége miatt is. Mert ebben az iskolában odafigyelnek a diákokra, és nem regulázni, hanem megérteni, segíteni próbálják őket. Ahol bátorítást kapnak személyiségük kibontakoztatásához, és olyannak fogadják el őket, amilyenek: az adottságaikat fejlesztik, a gyengeségeiket tolerálják. A diák partner, és nem alávetett. Az iskola pedig organikus közösség, melynek minden tagja tiszteletet, megbecsülést érdemel és kap a többiektől. Ettől egyedülálló: az elfogadástól és a megbecsüléstől. Van olyan, hogy „adys” szellemiség, amelyről szél ellenében felismerni egy oda járó diákot.
Debrecen kis város, gyorsan mennek a hírek, és azok is fel vannak háborodva, akiket személyesen nem érint a döntés. Erről beszél a város, sőt, országos botránnyá nőtt ki az eset. A polgármester, a kiszemelt igazgató és a tankerület vezetője felháborodva azt nyilatkozza, hogy nem lett volna szabad ebből politikai ügyet csinálni. Késő bánat. Nem lett volna szabad felülbírálni a tantestület, a diákok és a szülők akaratát. Mert pontosabban abban a pillanatban lett politikai ügy belőle, amikor a szakmaiságot felülírta a lojalitás és az önkény. Az érintetteket sarokba szorították, és nem tehették meg, hogy hallgatnak.
Azért sem tehették meg, hogy hallgatnak, mert ennek az iskolának van egy szellemisége, egy éthosza. Ennek az iskolának nem Szabolcska Mihály, hanem Ady Endre a névadója. És amit a majd’ száz éve halott Ady Endre egész életművével, harcaival és moráljával üzen egykori iskolámba, az százszor, ezerszer fontosabb, mint bármi, amit a debreceni tankerület mond.