Élet+Stílus Bicsérdi Ádám 2017. október. 16. 18:24

Vígjáték helyett horrorra hasonlított, ezért elvetették a Hollywood sötét ügyeiről szóló filmtervet

A Váratlan utazásban még gyerekként szereplő, később sikeres rendezővé váló Sarah Polley a New York Timesban mesélte el az esetet, amikor Harvey Weinstein irodájában járt. A filmes arról is beszélt, hogy híres színésznőkkel közösen készített volna egy vicces filmet a legrosszabb forgatási élményekről, ám közben egyértelművé vált, hogy ezek az anekdoták szinte mind zaklatásokról szólnak.

"Az irodájába érve, egyik kollégája és az ügynököm jelenlétében, azt mondta, hogy egy nálam néhány évvel idősebb színésznő egyszer már ült abban a székben, ahol én. Az a színésznő azóta főszerepeket kap és díjakat nyer, mert 'nagyon közeli kapcsolatba' került vele (Weinsteinnel - a szerk.). Ha én is ilyen 'közeli kapcsolatba' kerülnék vele, nekem is hasonló karrierem lehetne; 'így működik ez' – mondta." Így szólt Sarah Polley, a Váratlan utazásban még gyerekszínészként szereplő, majd inkább a kamera másik oldalán sikeressé váló (többek között az Apáim története, a Volt egy tánc vagy az Egyre távolabb rendezője) Sarah Polley saját Weinstein-sztorija, amit a New York Timeson osztott meg.

Polley véleménycikkének azonban nem ez az igazán fontos része, hanem az, amikor arról elmélkedik, mekkora szerencséje volt, hogy őt abban a pillanatban, 19 éves korában, mennyire nem érdekelte a színészkarrier, és hogy hány hasonló sztorival találkozott későbbi filmes karrierje során.

Sarah Polley a családjáról készített dokumentumfilmben, az Apáim történetében
Mozinet

A cikk másik döbbenetes része, amikor Polley felidézi azt a néhány évvel ezelőtti tervét, amikor néhány híres színésznőt gyűjtött maga köré, hogy együtt összehozzanak egy őrült vígjátékot a legrosszabb forgatási élményeik alapján.

"Azt hittük, elképesztő viccesek lesznek ezek a történetek. De megkönnyeztük, amikor a sztorikat – amelyek mind zaklatási ügyek voltak – megosztottuk egymással, és zavarba jöttünk attól, ahogy megpróbáltunk viccet csinálni a horrorból. (...) Elvetettük a tervet; de nem a történetek feldolgozására tett kísérletet, hogy szembenézzünk azzal, amit addig titkoltunk magunk elől" – írta a rendező, aki szerint a mostani eset talán változást hozhat a filmes szakmában, főleg akkor, ha mindenki először mélyen magába néz: "Mi az, amit elfogadtunk, pedig belül tudtuk, hogy az elfogadhatatlan? És most mihez kezdünk ezzel?"

A Harvey Weinstein-ügyről, és az azt követő vallomássorozatról szóló cikkeinket itt találja egy helyen.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.