Élet+Stílus hvg.hu 2017. október. 04. 10:47

Letartóztatták Izraelben Steiner Kristófot

Négy órán át ült a börtönben.

Steiner Kristóf a Facebook-oldalán posztolt arról, hogy letartóztatták Izraelben, és órákat töltött a börtönben.

„Ez az a nap, amikor letartóztattak, börtönbe zártak, órákon át vizsgáltak, távol tartó végzést kaptam, majd közölték: a múlt héten, miközben az utcán ételért és pénzért koldultam, és megtámadtam egy nőt, mert nem adott” - írta a posztban, majd hozzátette: az izraeli rendőrség bizonyítékok híján elhitt a nőnek mindent, amit állított.

A tévés feljelentője szerint “a halálát akarta, ököllel ütötte az autóját, és bántalmazni kezdte”.

A rendőrök elvették Steiner telefonját, és azt sem engedték, hogy ügyvédhez forduljon. Steinert azóta kiengedték,  szabadlábon védekezhet az ügyben.

Ő azt állítja, hogy nem koldult, nem verekedett, nem kívánta senki halálát. "Tényleg rámutathatok valakire, hogy az nekem támadt, és az illetőt bizonyítékok hiányában is letartóztathatják?"
Mint írja, az eset nem marad annyiban. "Nem seperjük szőnyeg alá a mocsok viselkedést, az emberi bántalmazást, a hatalmi és bürokratkus rendszer tökéletlenségével való visszaélést. Nem ilyen világot ámodtunk magunknak - és addig harcolunk a magunk békés eszközeivel, amig nem győzedelmeskedik az igazság."
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.