Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Lehet azon vitatkozni, jó ötlet-e, hogy a magyar állam beszállt a Budapestet a balkáni fővárosokkal összekötő légihidak finanszírozásába, illetve meglesz-e ennek a gazdasági haszna, lásd még „keleti nyitás”. Az viszont tény, hogy egy kis előre tervezéssel mostanában fillérekért el lehet jutni egy sor egzotikus balkáni célállomásra. Nade hogyan tovább? És eleve, melyik városba érdemes egyáltalán terveznünk? Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, Szófia vagy Tirana?
A Balkán az klassz. Kulturálisan épp annyira különbözik, hogy érezzük, átléptünk egy (vagy több) jelentős választóvonalat: sok helyen csak cirill betűs feliratokat találunk (Szófia, Szkopje, Podgorica egyes kerületei), sok helyen több a mecset, mint a templom (Szarajevó, Pristina, Tirana).
Miután elhatároztuk magunkat, hogy irány a Balkán, a rokonok és barátok meg szoktak borzongani: „de hát a Balkán az veszélyes”. Szerencsére ez nincs így, városként az összes fapados célállomás közbiztonsága kiváló, legalább Budapesthez hasonlítható, de gyakran még annál is biztonságosabb. Igazából egyik városban sincs no-go zóna. Zsebtolvajlások és hasonló apró kellemetlenségek előfordulhatnak (például Szófia belvárosának egyes részein egy-két rámenősebb, pénzért ismerkedő hölgy), de nagyon nem kell aggódni.
A háborús múlt is aggódással tölthet el egyeseket. Az egyetlen igazi veszély ma Boszniában van: az országnak a mai napig vannak aláaknázott területei, de ezeket világosan jelzik és őrzik, nem könnyű aknamezőre tévedni sehol sem. Boszniában és Koszovóban találkozhatunk itt-ott terepruhába öltözött, fegyveres, nemzetközi katonai járőrökkel, köztük magyar vitézekkel, de ez inkább adjon biztonságérzetet: a környéken az elmúlt 10-12 évben semmilyen villongásra nem volt példa. Belpolitikailag a legforróbb helyzetekre talán Szkopjéban lehet számítani, itt 2016-ban mindennaposak voltak a tüntetések, de a tavaszi – kissé mozgalmas – kormányalakítás óta itt is nyugalom van.
Nem leszünk elveszve sehol sem: minden országban tökéletes a mobil lefedettség, a vendéglátó helyeken pedig magától értetődő a wifi hozzáférés. Érdemes lehet egy helyi SIM-kártyát is beszerezni. A kártya gyakorlatilag ingyen van, a mobilinternet pedig filléres és minden tárgyalt országban kifejezetten gyorsan és megbízhatóan működik.
Az emberek a Balkánon lazák, alapértelmezésben nyitottak és segítőkészek, megbecsülik a turistákat. A nyelvtudás nagyjából úgy alakul, mint Magyarországon, kivéve Koszovót és Boszniát, ahol – a nemzetközi jelenlét miatt – normális, hogy a rendőr és az utcai gyümölcsárus néni is megszólal angolul.
Az egyetlen téma, amivel óvatosan kell bánni, az a történelem, elsősorban a huszadik századi, kezdve az Osztrák-Magyar monarchia szerepével, de ilyen Jugoszlávia megítélése is. A kilencvenes évek háborúiról beszélgetve pedig célszerű különösen óvatosnak lennünk. A Balkánon különösen érvényes a mondás: aki az egyik nemzet szabadságharcosa, az a másik nemzet terroristája.
Az őszi szezon kifejezetten alkalmas a balkáni kirándulásra. Az éghajlat ugyanúgy kontinentális, mint Magyarországon, a nyarak perzselőek, a telek nyirkosak. Ellenben az őszi jó idő egy picit talán tovább tart, még október végén is jó esélyünk van nap közben kabát nélkül élvezni a napsütést egy kávézó teraszán, különösen a tengerhez közel eső részeken Albániában és Montenegróban, ahol gyakran még januárban is terítve tartják a kinti asztalokat: ha egy pici napsütésre esély van, a helyiek már a teraszon kavargatják a kávéjukat.
A kulinária a Balkánon mindenhol külön vonzóerő, mármint annak, aki nem ragaszkodik a pizzához, illetve ahhoz, hogy mindent bepanírozzanak. Az összes balkáni célállomásra jellemző, hogy a zöldségek rendes konyhakertből származnak, a tojást rendes, szabadon tartott tyúkok tojják, a sajtokat (beleértve a térségre jellemző száraz fehér sajtokat) rendes kisüzemi módszerrel készítik. Ugyanez vonatkozik a környéken egységesen rakijának nevezett gyümölcspárlatokra, vagy az innen származó, méltán híres fehér- és vörösborokra. Érdemes kipróbálni a gamzákat, vranacokat, zsilavkákat, blatinákat, mavrudokat, gresavinákat.
Az étlapok Szófiától Tiranáig, Pristinától Szarajevóig hasonlítanak egymásra, még ha nem is ugyanaz a hasonló ételek neve, és a receptekben is lehetnek különbségek. Szarajevóban a csevap például nyilván nem tartalmaz disznóhúst, miközben a szófiai kebapcse nagyobbrészt abból készül. Szkopjéban vagy Podgoricában pedig mindez attól függ, a város melyik kerületében vagyunk.
Ami az árakat illeti, a budapesti áraknál magasabbakkal csak a montenegrói tengerparton vagy Szarajevó legbelső belvárosának legturistásabb részein kell számolnunk, amúgy olcsón vagy éppen piszok olcsón tudunk enni-inni-vásárolni.
Apropó vásárlás: shoppingolni nem nagyon tudunk ezekben a városokban, amit kapni lehet, azt többnyire nálunk is. Leginkább helyi gyártású ruhaneműt érdemes keresni a gyakran kiváló ár/minőség arány miatt. A balkáni városokban elég tipikusak azok a butikok, ahol márkás ruhákat árulnak feltűnően olcsón - csak ezek sajnos nem eredetiek, bár gyakran megtévesztésig hasonlítanak azokra. Szuvenírboltokat mindenhol találunk. Szinte felesleges is leírni, hogy nem a legbelső belvárosban érdemes hűtőmágnest és Teréz anyát ábrázoló kulcstartót keresni – biztosak lehetünk benne, hogy a kézműves dzsezva-szettet Szarajevóban a Bascsarsiján, az óvárosi piactéren kívül bárhol fél áron meg lehet venni. (A dzsezva míves, hosszú nyelű réz edény, amiben a híres török kávét főzik.)
A Balkán különlegessége a zene. Nem kell elmerülnünk a népzenei gyökerekben, elég csak tetszőleges rádióállomásra hangolnunk: a popfolk, turbófolk zene is a nálunk megszokottól eltérő dallamvilágra, ütemekre (lásd balkáni páratlan ritmusok) és előadási stílusokra épül. A nagy meglepetés az lehet, hogy a turbófolk a belvárosok menő klubjaiban is jelen van. De még hogy. Ráadásul a műfaj olyan sztárokat termelt ki, akik a határokon átívelőn tudnak népszerűek lenni. A nemrég autóbalesetben, fiatalon elhunyt macedón Tose Proeszki ugyanakkora sztár Zágrábban, mint a horvát Szeverina Szkopjéban, a terrorista-özvegy Arkánné Ceca pedig ugyanúgy megtölti a stadionokat Szófiában, mint Szarajevóban. Persze Szarajevó azért itt csak Kelet-Szarajevót, a nagyrészt szerbek által lakott Palét jelenti, ahová Cecát helikopterrel kellett becsempészni. Amikor az Eurovízión egymás előadóira szavaznak a balkáni országok nézői, az nem kizárólag földrajzi- és történelmi alapokon nyugvó szimpátiáknak köszönhető, hanem ezek az előadók tényleg ismertek egymás országaiban.
A horvát Severina a Balkán egyik legismertebb popdívája. Ezt a videoklipet közel 100 milliószor tekintették meg:
A repülővel mostanában könnyen elérhető balkáni célpontok mindegyike nyújt annyit, hogy egy-két napot izgalmasan eltöltsünk az adott város felfedezésével. Talán a legkevésbé érdekes hely Podgorica, Montenegró fővárosa. A 650 ezres lakosságú miniállam fővárosa eleve kicsi, nagyjából Szeged méretű, ráadásul a történelem kitolt vele, a második világháborúban teljesen szétbombázták. Leszámítva egy darab, a török időkből fennmaradt óratornyot („Szahat kúla”), amit egyébként kerek egy perc alatt alaposan meg lehet tekinteni, Podgorica nem kínál sok izgalmasat. Talán csak a Bokeska utca mindig tömött klubjai jelentenek kivételt, ahol tetszőleges hétköznap hajnalban is megtalálhatóak a legfrissebb párizsi és londoni divatlapok alapján öltözött szórakozó fiatalok. A montenegrói tengerpart viszont mindössze 40 kilométer Podgoricától, a reptérre pedig lehet olyan taxit rendelni online, ami 20-30 euróért egyenesen Budvába viszi az embert. Odafelé útba lehet ejteni Centinjét, Montenegró régi fővárosát is, ami ma de facto múzeumvárosként funkcionál.
Szkopje, Pristina, Tirana vagy Szófia sincsenek turistamágnesként számon tartva, de érdemes a Lonely Planet és más kiadványok slágerlistáit nézegetni, az utazók általában odavannak a balkáni egzotikáért. A városok útikönyvekben kiemelt nevezetességeit végigjárni elég egy-két nap, és akkor az adott város hangulatával és kulináriájával ismerkedni is marad idő. Érdemes a városokból tömegközlekedéssel könnyen elérhető érdekességeket is felderíteni, mint például Szófiában a város fölé magasodó Vitosa hegység és kilátóinak, vízeséseinek, ősi kolostorainak (Bojana) meglátogatása lanovkával; vagy Tirana mellett, Krujában, a Szkender bégre és a köré kialakított mítoszra építő, mauzóleumot és látványos panorámát is felvonultató turista-komplexum.
A 2-3 naposnál hosszabb városnézéseket érdemes úgy szervezni, hogy a kicsit távolabbi, de még tömegközlekedéssel könnyen elérhető nevezetességeket is meglátogathassuk. Ezek gyakran érdekesebbek a fővárosoknál. Pristinából például elindulhatunk Prizrenbe (85 km), a hangulatos koszovói skanzenvároskába, az albán történelem egyik kulcsfontosságú városába, vagy a Koszovóban található középkori szerb kolostorba, a világörökségi listán is szereplő Decaniba (90 km). Szkopjéból pár óra buszozással Ohridban (170 km) találjuk magunkat. Ohrid talán az egész Balkán legérdekesebb városkája, ahol egy gyönyörű, fürödhető tó, hatalmas, síelhető hegycsúcsok, évezredes eredetű templomok és mecsetek, egy felújított óváros, valamint az izgalmas balkáni partikultúra helyszínei találhatóak meg egy helyen.
Szófiából érdemes ellátogatni Plovdivba (150 km). Bulgária második legnagyobb városa a világörökség része, részben vazrazsdane (a bolgár nemzeti újjászületés) korabeli óvárosa, részben a csak kb. 40 éve feltárt, szinte eredeti állapotban konzerválódott római kori amfiteátruma, stadionja és vízvezetéke miatt. A nevezetes rilai kolostor (120 km) vagy a kevésbé híres, de sok szempontból izgalmasabb rozseni kolostor (200 km) is kiváló kirándulási célpont. Míg Rila völgyben fekszik, addig Rozsen hegytetőn, szédítő körpanorámával, illetve a szomszédban fekszik Melnik skanzenváros, ami ráadásul Bulgária egyik leghíresebb bortermő vidéke is.
Tiranai leszállás esetében egyrészt ott a durresi tengerpart (35 km), illetve folytatása, az albán riviéra, bár annak központja, Saranda, kissé távolabb esik (280 km). Másrészt ott van Albánia egyik legérdekesebb városa a Sarandába vezető úton, Gjirokastra, ami 2005 óta szerepel a UNESCO világörökségi listáján, mint „a szépen megőrzött oszmán kori városok egy ritka példája”.
A Budapestről könnyen elérhető balkáni légi célpontok közül Szarajevó az, ami magában, különösebb környékbeli vonatozás/buszozás nélkül is kimagasló turisztikai célpont. Először is, a város szédítően gyönyörű fekvése miatt – Szarajevó magas hegyek között, a Miljacska folyó festői völgyében található. Másodszor, a történelme miatt – jellemző, hogy a város főterén, vagy annak közvetlen közelében négy vallás jelentős templomai állnak: egy zsinagóga, egy ortodox székesegyház, egy mecset és egy római katolikus templom. A város fejlődésében jelentős időszak volt az Osztrák–Magyar Monarchia jelenléte: 1878 és 1918 között alakult ki a város mai szerkezete. A monarchia tényleg mindent beleadott, hogy rendes közép-európai várost csináljon Szarajevóból. Mivel Szarajevó belvárosát, ami egy korábbi tűzvész miatt megsemmisült, nagyjából Budapest belvárosával együtt építették újjá nagyjából ugyanazok a mérnöki irodák, a mecsetek alatt sétálva néha olyan érzésünk lehet, mintha a Nagykörút közelében járnánk.
Ezen a ponton persze meg kell emlékeznünk a Ferenc Ferdinánd trónörökös elleni merényletről, az első világháború kirobbanásáról is, aminek külön kultusza van a városban. Szintén kultikus ma már az 1984-es szarajevói téli olimpia is, aminek kabalafigurája, Vučko, a kölyökfarkas azóta is a város egyik kedves szimbóluma, egykori helyszínei pedig látogathatóak – persze leginkább a katasztrófaturisták élvezhetik a lerobbant, összegraffittizett, elhagyatott, de még így is grandiózus létesítményeket.
De talán ezeknél is fontosabb a város négy éven át tartó ostroma a posztjugoszláv polgárháború idején. 1992 és 1996 között Szarajevót körbezárta a boszniai szerb hadsereg, a város önellátásra rendezkedett be, miközben a várost körülvevő hegyekről mesterlövészek céloztak a belváros utcáin futólépésben közlekedő civilekre. Az egykori frontvonal alatt átvezető titkos folyosó, ami konkrétan a város túlélését szolgálta, ma részben bejárható. Egykori lejárata pedig izgalmas, interaktív múzeum.
