Élet+Stílus hvg.hu 2017. augusztus. 21. 15:40

Világra segítette és megmentette öccsét egy tízéves fiú Louisianában

A helyzet komolysága ellenére a gyermek bátran és nyugodtan viselkedett.

Ashly Moreau épp csak elköszönt munkába induló férjétől, amikor a mosdóban észrevette, hogy kisbabája – a 34. héten – hamarosan megszületik. "Miután elfolyt a magzatvizem, lenéztem, és észrevettem, hogy a kisfiam lábai már kibújtak" – mondta az asszony.

Mivel egyedül volt a házban 10 éves kisfiával és 11 hónapos lányával, megkérte a fiút, hogy értesítse a mentőket. Jayden eleinte nem tudta, hogyan segítsen az édesanyján, aki a padlón feküdt.

"Tudtam, hogy a baba nem lélegzik, a lába lila volt" – mondta Moreau. A helyzet komolyságára ellenére a kisfiú bátran viselkedett. Amikor belépett a fürdőszobába, csak vett egy mély lélegzetet és azt mondta, "oké, anya, mondd el, mit kell tennem".

"A fiam nagyon nyugodtnak látszott, én pedig azt mondtam, a lehető leggyorsabban ki kell emelnünk a babát, mivel farfekvéses, és nem lélegzik" – mesélte a louisianai édesanya a KPLC-nek.

Jayden pedig ezt tette – gyengéden, a lábainál fogva kihúzta a kisbabát, majd kirohant a konyhába, hogy megkeresse az orrszívó készüléket. Miután kitisztította kisöccse orrát, a baba lélegezni kezdett. A mentők szinte rögtön megérkeztek a helyszínre, az anyát és babáját pedig kórházba szállították. Az orvosok szerint, ha Jayden nincs otthon a szülésnél, édesanyja elvérzett volna, kisöccse pedig nem maradt volna életben.