Élet+Stílus hvg.hu 2017. július. 28. 08:38

Két éve nem nyúltak hozzá valamiért az Uránia mozi szétázott termeihez

Az alagsorban található két kamaraterembe több száz köbméter víz tört be két éve egy felhőszakadáskor. Mivel azóta sem tudták rendbe hozni azokat, a 2001-ben felújított műemlék épületben lévő mozi működése felborult.

2015. augusztus 17-e óta bezárva, használatra teljesen alkalmatlanul állnak a fővárosi Uránia mozi kamaratermei, és egyelőre nem tudni, mikor nyithatják meg újra azokat – derül ki a pénteki Magyar Nemzetből.

A két évvel ezelőtti vihar idején több száz köbméter víz tört be a Csortos Gyula- és a Fábri Zoltán-terembe. Senki sem sérült meg, de a kár hatalmas. A filmszínház akkor azt közölte, hogy a mentést azonnal megkezdték, a termeket lezárták, és a helyreállítás idejére zárva is maradnak. A felújítást azóta sem kezdték el, az alagsor még mindig zárva van.

A Rákóczi úti art mozi épületét 1896-ban Schmahl Henrik tervei alapján húzták fel. 2001-ben kezdődött a felújítása, amire 1,1 milliárd forintot költöttek. A rekonstrukció az építészeti örökség megőrzése kategóriájában 2006-ban megkapta az Európai Unió egyik legrangosabb kitüntetését, az Europa Nostra-díjat.

A 60 fős kamaratermek a filmszínház működésének szerves részei voltak, sokan szerettek ott mozizni, sok film számára ráadásul a kamaratermi méret az ideális. Így ezeket most be sem mutatják, vagy a díszterembe kerülnek. Az elmúlt két évben a nevében is az ország vezető filmszínházaként hirdetett intézmény képtelen volt ellátni eredeti feladatát – állapítja meg a lap.

Keresték az ügyben az Urániát, a vezetőség későbbre ígért választ. Lapzártáig sem az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem a Miniszterelnökség nem reagált az ügyben feltett kérdésekre.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.