Élet+Stílus MTI 2017. június. 12. 15:32

Itt a javaslat: Tarlósék csökkentenék a futóversenyek számát

Rendeletmódosítással kívánják csökkenteni a futósport-események számát Budapesten – derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendjén szereplő javaslatból.

A Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztés szerint a módosítás célja, hogy szigorítsa a futóversenyek pályázati feltételeit, illetve – mérlegelve a korábbi évek gyakorlatát, a tapasztalatokat felhasználva – a pályázati eljárás egységesebbé váljon a hatékonyabb ügyintézés érdekében.

Szigorító feltételként jelenik meg, hogy valamennyi szervező pályázat útján kerülhet be a futósport-események éves naptártervébe. A javaslat szerint egy naptári évben legfeljebb három jelentős forgalomkorlátozással járó, hat kisebb forgalomkorlátozással járó, valamint három forgalomkorlátozással nem járó futósport-esemény kerülhet be a naptártervbe.

 

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.