Élet+Stílus hvg.hu 2017. május. 08. 14:33

Egy 12 éves jobb IQ-tesztet írt, mint Einstein

Áprilisban a manchesteri Mensa IQ-teszten egy kislány 162 pontot ért el.

Rajgauri Pawar eredménye a lehető legmagasabb pontszám, amit a 18 évesnél fiatalabbak elérhetnek a teszten, ami egyébként magasabb két ponttal, mint Albert Einstein és Stephen Hawking eredménye – írja az Independent.

Az Észak-Nyugat Angliában lévő Cheshire megyében élő 12 éves indiai származású lányt meg is hívták a brit Mensa Klubba.

"Kicsit ideges voltam a teszt előtt, de ez jó volt, és nagyon örülök, hogy jól sikerült" – nyilatkozta Pawar, aki az Altrincham Gimnáziumban tanul. "Mindenki nagyon örül, mindannyian remek dolgokat várunk tőle" – ezt már Andrew Barry, Rajgauri matematikatanára mondta.

A Mensa nemzetközi egyesületet 1946-ban alapították Angliában, ma mintegy 140 ezer tagja van a világ száz országában. Magyarországi szervezete a Mensa HungarIQa.

A Mensa célja, hogy összefogja a magas intelligenciájú embereket, tekintet nélkül korukra, nemükre, származásukra vagy társadalmi helyzetükre. Egyetlen tagsági kritériuma az emberek két százalékára jellemző intelligenciaszint elérése valamely – a Mensa felügyelő pszichológusa által elfogadott – intelligenciateszten.

 

"Kisebb mértékben hülyülünk"

Az ország legintelligensebb embereit gyűjti össze a Mensa HungarIQa egyesület. Azok lehetnek a tagjai, akiknek az IQ-ja magasabb, mint a népesség 98 százalékának. Legtöbbünknek nem érdemes gyúrni egy ilyen tagságira, az intelligencia ugyanis nem fejleszthető, és ráadásul a korral sem változik. A Mensa nem ad kormányoknak tanácsokat.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.