Az egyik brit tanárnő szemléletes példával mutatta meg diákjainak, hogy a bántó szavak, a sértegetések és általában az erőszak milyen alattomosan képesek pusztítani a felszín alatt.
Egy birminghami tanárnő, Rosie Dutton zseniálisan bizonyította, hogy a gyerekeknek bármit el lehet magyarázni, és bármit képesek megérteni, csak épp meg kell találni hozzá a számukra érthető nyelvet és példát. Amikor az erőszakról és annak pusztító hatásairól tartott nekik órát, egy igencsak szemléletes eszközt talált: fogott két, egymáshoz hasonló almát, odaadta a diákoknak, és arra kérte őket, hogy írják le az almák külsejét. Természetesen elmondták, hogy milyenek az almák, és azt is, hogy ugyanúgy néznek ki.
Azonban a diákok mindeközben nem tudták, hogy a tanárnő az óra előtt többször is földhöz vágta az egyik almát, így a belseje barnás, romlott árnyalatot öltött.
Mielőtt a tanárnő felvágta volna az almákat, azt a feladatot adta a kisiskolásoknak, hogy ismét adják körbe az almákat: az egyiket dicsérjék, a másikat pedig illessék bántó szavakkal. Végül a tanárnő félbevágta mindkét almát, a diákok pedig meglehetősen meglepődtek a látványon. A hatás pedig nem maradt el, mert a gyerekek azt gondolták, hogy a bántó szavaktól rohadt el az alma belseje. Természetesen az órán a példa magyarázata sem maradt el.
"Ötven lájkért fölteszek magamról egy félmeztelen képet"
Magyarországon a 11-17 éves tanulók több mint fele élt már át online bántalmazást a felmérések szerint, és az iskolai erőszak, amelynek szinte kivétel nélkül előbb-utóbb lesz online vetülete is, ma már a 11-12 éveseket is egyre jobban érinti.