A környezetvédelmi hatóság határozata ellen kiemelt ügyekben is lehet majd fellebbezni
Jelenleg ezt a törvény kizárja.
Jelenleg ezt a törvény kizárja.
Veszélyes szennyezőanyag szivárgott tavaly nyáron a környezetbe a lőrinci pernyehányóban üzemelő lerakóból, nem is először. A júliusban kifolyt folyadékban olyan koncentrációban találtak toxikus fémeket, amilyet át sem vehettek volna a telepen. Ráadásul a veszélyes lötty olyan több tízezer köbméternyi anyagot tartalmazó tárolómedencéből szivárgott, ahol semmi keresnivalója nem volt. Ezt állapította meg a környezetvédelmi hatóság, amely környezetveszélyeztetés miatt részben eltiltotta a tevékenységtől, és környezetvédelmi felülvizsgálatra is kötelezte a céget. A vállalkozás bíróságon támadta meg a határozatokat.
A felvétel szerint a környezetvédelmi hatóság segített az önkormányzatnak.
Négy év után mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy nincs szükség külön környezetvédelmi hatóságra, de ennek ellenére alkotmányos követelményként fogalmazták meg a környezetvédelmi szempontok alkalmazását.
A szervezet szerint az erőmű megsérthette a vonatkozó jogszabályokat, és nem intézkedtek, amikor az erőmű hűtővize miatt a Duna túlmelegedett.
A kamudiplomája miatt megbukott Tolnai Jánosnét most hűtlen kezelés miatt ítélték 14 hónapnyi, két évre felfüggesztetett börtönbüntetésre.
A felcsúti polgármester megkapta a környezetvédelmi hatóság engedélyét a meglévő vadaskertje kibővítésére és új létrehozására.
Hónapokon át hordták a teherautók a hulladékot egy, a IX. kerület tulajdonában álló Határ úti területre. Bizonyítékok mutatnak arra, hogy a Puskás Ferenc Stadion elbontásából származó törmelék egy részét engedély nélkül hordták oda, dolgozták fel és szállították ismeretlen helyre.
Folytatódnak a személycserék a környezetvédelmi felügyelőségeknél és a nemzeti parkokban - írja pénteki számában a Népszabadság.
„Vegyészmérnökként kénytelen voltam számítógépet ragadni, elegem lett a MAL-témában elhangzott mellébeszélésből” – írja szerzőnk. Sürgeti a Lajtán túl bevezetett gyakorlat hazai alkalmazását: a kiemelten veszélyes üzemekben rendszeres, szigorú kockázatelemzések készítését az állami felügyelet bevonásával. A magyar felügyeleti szervek mandátumát ki kell szélesíteni, személyzetüket ütőképes szakember gárdával kell feltölteni. Az elvtársam-urambátyám vircsaftnak örökre véget kell vetni.
Szakmailag nem volt alkalmas – erre hivatkozva váltották le júniusban a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet korábbi vezetőjét, és nevezte ki helyére Zay Andreát, a Práter Általános Iskola igazgatóját Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, akinek helyettese, Kling István pedig 2009-ig vezette az ajkai zagytározót is ellenőrző felügyeletet.