A kamudiplomája miatt megbukott Tolnai Jánosnét most hűtlen kezelés miatt ítélték 14 hónapnyi, két évre felfüggesztetett börtönbüntetésre.
Hűtlen kezelés miatt 14 hónapnyi börtönre ítélte a Debreceni törvényszék Tolnai Jánosnét, az azóta már megszűntetett zöldhatóság egykori főigazgatóját – írja a Magyar Nemzet. A Debreceni Ítélőtábla szerint értelmezhetetlen és el nem készült tanulmányokért fizetett Püspökladány önkormányzata az Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) egykori Főigazgatója cégének még 2008-ban. Tolnai Jánosné – aki hamis diploma és nem létező angol nyelvvizsga miatt kényszerült lemondani – összesen közel 14 millió forint kárt okozott a bíróság szerint.
Püspökladány akkori polgármestere, Arnóth Sándor (Fidesz) 2011-ben autóbalesetben halt meg, ő nem volt vádlottja az ügynek.
Tolnainénak 800 ezer forint pénzbüntetést is meg kell fizetnie, és vele szemben a 12 millió forint vagyonelkobzás is jogerős lett.
(Cikkünk korábbi verziójában Tolnai Lajosnét írtunk, a tévedésért elnézést kérünk)