Romantikus elvárásaikban többnyire súlyosan csalódtak azok a baloldali meggyőződésű magyar emigránsok, akik a két világháború között a Szovjetunióban telepedtek le. A felemelkedés kevesek kiváltsága volt, a többség mélyen hallgatott rossz tapasztalatairól.
Horthy Miklós esetében nem csak az mondható el, hogy megítélése erősen illeszkedik a jelenkori magyar politikai megosztottsághoz, hanem az is, hogy megítélésében drámai változás következett be a közelmúltban. A Medián felméréséből az is kiderül, hogy állnak a magyarok a múlt évszázad többi jelentős politikai alakjához.
Lehet népléleknek is nevezni, de talán helyesebb társadalmi mentalitásként vagy habitusként hivatkozni arra az állampolgári attitűdre, amely koroktól és ideológiáktól függetlenül tolerálja az antidemokratikus politikai gyakorlatot és a paternalista vezetői stílust – mondta a hvg360-nak adott interjúban Romsics Ignác történész. Az Orbán-rendszer analógiáját szerinte leginkább a Horthy-rendszerben lehet megtalálni, a mostani megosztó emlékezetpolitika első csúcspontja pedig az volt, mikor a 2002-es vesztett választások után Orbán Viktor kijelentette, "a haza nem lehet ellenzékben". Azóta ennek egyre szélsőségesebb példáit látjuk. Az interjú a kettészakadt országról szóló cikksorozatunk része.
Nem tudjuk még pontosan, mit jelent majd a gyakorlatban a szuverenitási törvény. De látjuk benne a megfélemlítés szándékát, a mélyreható gonoszságot, Putyin legjobb tanítványainak ujjgyakorlatát. Tulajdonképpen az is előfordulhat, hogy pár hét múlva már ezeket a sorokat sem lehet kockázatmentesen leírni, mert nem éltetik Orbán Viktort. Vélemény.
A szovjet iparpolitika kritikátlan másolása vezetett ahhoz, hogy az 1950-es években a Rákosi Mátyás-féle kommunista vezetés a nehézipart fejlesztette. A hibából nem tanult az utókor, az Orbán-kormány most összeszerelő üzemmé változtatja az országot.
A mesehősök és a celebek kultuszának mintájára alakult ki Orbán Viktor nimbusza. A hívei által vallásos rajongással körülvett „mi fiunkból” az elmúlt évtizedben „a nemzet atyja”, majd a háború kitörése óta az ország védelmezője lett. Rendszerének legitimitása a személyéből fakad, spontán alakult kultuszát ezért már felülről is építik.
A diktátorok egészségi állapota mindenkor államtitoknak számított, ezért is érte váratlanul a világot hetven éve Sztálin halálhíre. A Szovjetunió vazallus országaiban még magasabb fokozatra kapcsolt a „népek atyjának” dicsőítése, s ebben élenjárónak bizonyult „a legjobb magyar tanítvány”, Rákosi Mátyás és kézi vezérelt sajtója.
Az 1950-es években bárkire rá lehetett fogni, hogy szabotál, ami akár halálos ítéletet is jelenthetett.
A szocializmus privilegizáltjainak privát világa volt a löszfal védelmében a fél városligetnyi aligai pártüdülő, amely még a térképen sem szerepelt. Most a NER zárja el majd részben a köznéptől. Megmutatjuk, hogyan dőzsölt Unicummal és banánnal az akkori uralkodó osztály.
Meghökkentő párhuzamok fedezhetők fel az 1953-ban bemutatott – s mára a feledés jótékony homályába tűnt – Petőfi-film és a közelmúltban gigaköltségvetésű szuperprodukcióként beharangozott, Most vagy soha munkacímű történelmi filmtabló előkészületei között.
Az írót – aki bizonyos kérdésekben még hajlandó is volt némi önkritikára – a Rákosi- és a Kádár-rendszer egyaránt vegzálta – hol szabadszájú, hol groteszk és áthallásos művei miatt. Remekművei mindazonáltal áttörték az elhallgatás falát.
Már 1946-ban előkerült az Orbán-kormány és Fidesz által használt kampányszlogen, de Erich Honecker is hasonló szellemben nyilatkozott 1989-ben.