Hangsúlyos szoftverproblémák miatt többeknek is fizetniük kellett a Meta által papíron ingyen biztosított internet-hozzáférés után. A pénz azonban nem hozzájuk, hanem a szolgáltatókhoz vándorolt.
Több európai parlamenti bizottság faggatta hétfőn este az amerikai Frances Haugent, aki nem sokkal ezelőtt még a Facebook alkalmazottja volt. Azonban előbb titokban, majd személyazonosságát is felvállalva lépett a nyilvánosság elé a Facebook visszaéléseit leleplezve. Közérdekű bejelentőként meghallgatta már az amerikai szenátus és a kongresszus is, az általa közzétetteket ügyészek és más testületek vizsgálják – a Facebook, illetve tulajdonosa, Mark Zuckerberg pedig tagadja a vádakat.
A cég történetének legsúlyosabb botrányát robbantotta a Facebook volt dolgozója, és még nem látszik, hova vezet mindez – ezt taglalja a Time magazin legfrissebb címlapsztorija. Az egyik legrégibb amerikai lap úgy összegez: világosan látszik, hogy a vállalaton belül is fokozódik az elégedetlenség és az engedetlenség.
Frances Haugen, a Facebook egykori termékmenedzsere nemrég komoly vádakat fogalmazott meg a techóriással szemben, a jelek szerint meglett az eredménye.
A Facebook jogászainak és marketingeséinek egyszerre kell harcolniuk: miközben már az amerikai Szenátusban hangoznak el vádak arról, hogy a közösségi média a mostani formájában a demokrácia mellett a felhasználók mentális épségére is veszélyes, folyamatban van az eljárás, amely azt vizsgálja, hogy a riválisok tisztességtelen felvásárlása miatt nem kellene-e feldarabolni a céget. Ebből a szempontból a legrosszabbkor jött a Facebook nagy leállása, amely megmutatta, mennyire függ a világ egyetlen vállalattól.
Frances Haugen, a Facebook korábbi termékmenedzsere a CBS 60 Minutes című műsorában beszélt arról: a Facebook tudja, hogy az algoritmusai segítenek a kamu hírek terjesztésében.