Autó HVG 2024. október. 08. 10:00

Nem nagy divat manapság a családi egyterű, a techóriás Foxconn mégis ilyen autóval állt elő

Miközben minden második új autó már SUV, érdemes lehet megtörni a trendet.

Az iPhone-ok legnagyobb gyártójaként ismert tajvani technológiai óriás már az autóiparban is megvetette a lábát, és Foxtron néven saját márkát alapított. Eddig két modellt mutatott be Model B és Model C néven – meglepő módon eddig jogi problémák nélkül –, utalva a Tesla típuselnevezéseire.

Az elnevezési stratégiát követve most előálltak a legújabb elektromos járművükkel, a Pininfarina studio által tervezett Model D-vel, egy látványos MPV (multi-purpose vehicle) családi autóval.

Foxtron Model D
Foxtron

Az elektromos kocsi 5,13 méter hosszú és közel két méter széles, és egy lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátort szereltek bele, amely 100-120 kWh kapacitású; több mint 600 kilométeres hatótávolságot érhet el a WLTP tesztciklus alapján.

Foxtron Model D
Foxtron

A Foxtron szerint az autójuk alaktényezője rendkívül kedvező, 0,23-as légellenállási együtthatójú, ami nagyban segíti, hogy keveset fogyasszon. Az elektromos architektúrája egy központi számítógép köré épül, ennek alapja a Foxconn rendszere, amely több modullal irányítja a jármű különböző részeit, például az infotainment rendszert, ami energiahatékonyságot biztosít, és csökkenti a költségeket.

A Foxconn más autógyártók számára is értékesíti ezt a technológiai platformot, amelyet aztán a másik vállalat a saját stílusára szabhat.

Foxtron Model D
Foxtron
Foxtron Model D
Foxtron

A családi modell tömeggyártása várhatóan két éven belül megkezdődik. A Foxtron értékesítési stratégiája az, hogy más márkákhoz csatlakozva értékesíti a kocsijait, a jövőbeli modelljei például a szintén nemrégiben alapított Szaúd-arábiai Ceer EV-cég kínálatában is megjelenhetnek.

Miért alapít saját elektromos autómárkát Szaúd-Arábia?

Eddig alig adtak el elektromos járműveket a Közel-Keleten, ahol a Toyota nagy szabadidő-autói számítanak a legnépszerűbbnek. A régió azonban lassan, mégis az elektromos autók irányába mozdul. A szaúdi Ceer célja, hogy az elsők között legyenek a piacon.

Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.