Mit neki apokalipszis?!
Elon Musk számos hangzatos kijelentést tett a Cybertruck képességeivel kapcsolatban: túlélné az apokalipszist, és akár csónakként is szolgálhatna, ha elárasztaná a világot a víz. Lehet, hogy a nagy pillanatban jól is teljesít majd, azonban a kisebb akadályok leküzdésével, úgy tűnik, egyelőre meggyűlik a baja.
A legfrissebb videón látható Tesla Cybertruck állítólag az első Szlovákiában, és a Slovak Spectator beszámolója szerint tesztvezetést kínáltak az amerikai autógyártó rajongóinak. A Cybertruckot a fővárostól, Pozsonytól mintegy 20 percre található Malé Košariská tóhoz vitték, hogy megmutassa képességeit. A tó, amely nyáron a fürdőzés kedvelt célpontja, egyértelműen jó helynek tűnt Musk állításainak tesztelésére.
Amint azonban a kerekek vízbe kerültek, a dolgok kezdtek elromlani. A Cybertruck elakadt a kavicsosban, a kerekei körbe-körbe pörögtek, és nehezen tudott tapadást nyerni, hogy kijusson a vízből. A közösségi médiában közzétett videón látható, ahogy a Cybertruck számos kísérletet tesz, hogy kijusson a tóból, de a szárazföld felé alig halad.
A sci-fi pick-upon végül néhány arra járó úszó segített, akik kitolták a vízből. A Slovak Spectator szerint a Cybertruckról kiderült, hogy „kétéltű képességei elmaradtak a várakozásoktól, legalábbis ez alkalommal”.