A férfitól már korábban elvették a jogosítványát ittas vezetés miatt.
Túl drágának találta a sört egy 30 éves békési férfi azon a szórakozóhelyen, ahol egy júniusi délutánon az ismerőseivel italozott, ezért úgy gondolta, elmegy a boltba, mégpedig főnöke autójával.
Az illetőt az sem tartotta vissza, hogy korábban már eltiltották a vezetéstől, mert ittasan ült a kormány mögé, és most is elfogyasztott már jó pár doboz sört. Mint a rendőrség beszámolójából kiderült, a férfi nem jutott messzire, egy közeli utcában ugyanis elvesztette uralmát a kocsi felett, és először egy fának, majd egy lakóház falának ütközött.
A férfi könnyű sérüléseket szenvedett, emellett az autóban és a ház oldalában is anyagi kár keletkezett. A rendőrök a kórházi ellátás után őrizetbe vették, és ittas járművezetés, jármű önkényes elvétele és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is eljárást indítottak ellene.