Autó MTI 2024. január. 12. 13:27

Leáll a Tesla németországi gyára

A húszi lázadók konténerhajók elleni támadásai a Vörös-tengeren megakasztották a gigavállat termelését.

A Tesla amerikai elektromos járműgyártó két hétre leállítja termelését a Berlin melletti gigagyárában a Vörös-tengeren történő áruszállításban tapasztalható fennakadások miatt.

A grünheidei Tesla-gyár működése részben a kínai és más ázsiai országokból származó alkatrészektől függ. A jemeni húszi lázadók kereskedelmi hajók elleni támadásai a Vörös-tengeren arra kényszerítették a szállítási vállalatokat, hogy alternatív útvonalakat keressenek. A hajók most kénytelenek megkerüli a Jóreménység fokát, ami jelentősen növeli a menetidőket.

A Tesla azt közölte, hogy alkatrészhiány miatt január 29-től szinte teljesen leállítja a gyártást a Berlin melletti gigagyárában, és hogy a termelés a tervek szerint február 12-én indul újra.

A Tesla évente több mint 250 ezer elektromos járművet gyárt Grünheidében, mintegy 11 500 alkalmazottal.

A világ legnagyobb motorkerékpár-piacán is zajlik az e-forradalom

Indiában a tavaly eladott motorbicikliknek már 4 százaléka elektromos volt a 2021-es 1 százalékkal szemben.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.