Mára egyértelműen a kínai autóipar lett a világ járműgyártásának kihívója, amelyre egyelőre nincs megfelelően erős válasza Európának. Ez látszik a müncheni Nemzetközi Autószalonnál is.
Münchenben immár harmadszor rendezik meg a korábbi Frankfurti Autószalont, ami évtizedekig az iparág hagyományosan egyik legfontosabb összejövetele volt. Az átköltöztetett rendezvény teljesen át is alakult, mobilitási kiállításként hirdetik, ahol egyre kevésbé csak az autókról szól minden. Ráadásul egyre kevésbé az európai autókról, sokkal inkább a kínaiakról.
Idén nagyon komoly jelenléttel vonultak fel a távol-keleti gyártók, amelyek előretörése nem újdonság, most érték el növekedésükben ugyanis azt a fázist, hogy újabb piacot keressenek, vagyis az európait is meghódítsák. A kínai jelenlét pedig erősen érezhető a müncheni kiállításon is. Az idei esemény résztvevői több mint negyven százalékának a székhelye Ázsiában található, és a kínai vállalatok száma kétszerese lett a 2021-es rendezvényhez képest.
A nyomást érzik az európai szereplők is, amelyek ennek nyomán aktívabbak idén – a Mercedes, a BMW vagy a Renault is – bizonyítani akarja, hogy van jövője a kontinens autóiparának. Olyan újdonságokat hoztak, mint a BMW új platformos autója, ami nem mellesleg Debrecenben készül majd először. Az európai márkák vezetői pedig olyan erőteljes kijelentéseket tesznek, mint Gilles Le Borgne, a Renault egyik vezetője, aki szerint "Európának fel kell hagynia azzal, hogy makrogazdasági szempontból naiv legyen Kínával szemben" – mondta, rámutatva arra, hogy a távol-keleti ország ellenőrzése alatt tartja a teljes akkumulátor-ellátási láncot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.