Autó hvg.hu 2023. június. 30. 09:46

A járdán, egy gyalogost elsodorva kerülte ki a körforgalmat egy autó Veszprémben

Ittasan vezetett az a 76 éves férfi, aki tavaly Veszprémben sajátosan értelmezte a körforgalmat.

Súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, valamint ittas vezetés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 76 éves férfival szemben, aki tavaly októberben ittasan, az autójával a járdára felhajtva kerülte ki a körforgalom előtt feltorlódott autókat Veszprémben.

Óránkénti 30-40 kilométeres sebességgel közel 40 métert tett meg a járdán, ahol több gyalogos, köztük egy tizennyolc éves fiú is tartózkodott a szüleivel. A fiú édesanyja ugyan észrevette, hogy feléjük hajt, és félre is rántotta a gyerekét, az autó azonban még így is áthajtott a fiú jobb lábán, amely eltört.

A sofőr – ahogy az az alábbi videón is látszódik – ezután sem állt meg, további 160 métert haladt a járdán, majd az úttestre visszatérve elhajtott. A körforgalomba a baleset idején behajtó egyik járművezető tanúja volt a történteknek, követte a vádlottat, és megállításra késztette, ő azonban ennek ellenére továbbhajtott.

 

Az ügyészség börtönbe küldené a férfit és eltiltaná a közügyek gyakorlásától, valamint a közúti járművezetéstől.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.