Autó hvg.hu 2023. május. 17. 18:44

Török elektromos autót látna szívesen a magyar piacon Szijjártó

Szijjártó Péter egy interjúban azt állította, szívesen látná a magyar piacon az első török személyautót.

Akár a magyar piacra is bevezethetik az első török személyautót, a kizárólag elektromos meghajtású Toggot (Türkiye’nin Otomobili Girisim Grubu) – írja a vg.hu. A lap szerint a magyar kormányzat nyitottan áll a kérdéshez. A vg.hu szerint erre utal Szijjártó Péter interjúja, amelyet a török állami Anadolu hírügynökségnek adott még május elején, amikor munkalátogatásra érkezett a török fővárosba, Ankarába.

Szijjártó Péter az interjúban elmondta: figyelmébe ajánlotta török kollégájának, hogy a Togg sorozatgyártásánál tartsák szem előtt a magyar piacot is, ugyanis meggyőződése szerint az ár-érték arány alapján a török jármű minden további nélkül kiállja a versenyt más, Magyarországon már forgalmazott autómárkával.

A részben állami céget még 2018-ban alapították azzal a céllal, hogy Törökországnak is legyen saját autómárkája. A márka neve a Togg (Türkiye'nin Otomobili Girişim Grubu), vagyis Török Automobil Csoport szóösszetételből ered. Az első modelleket tavaly októberben, a Török Köztársaság megalakulásának 99. évfordulóján mutatta be Recep Tayyip Erdogan államfő.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.