Autó hvg.hu 2023. március. 29. 14:19

Tizenhat éves kortól lehessen robogót vezetni, kéri az EU közlekedésbiztonsági szervezete

Ezen kívül vizsgához is kötnék a használatukat.

Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint még mindig túl sok motoros baleset történik az utakon, a jelentésük szerint 2021-ben 3891 ember halt meg motorkerékpárral vagy robogóval közlekedve az EU-ban.

Mindezek nyomán úgy vélik, az ajánlott alsó korhatárt az EU-ban 16 évre kellene emelni egységes módon a segédmotoros vizsgák esetében. A legtöbb országban ez ajánlás most is él, azonban néhány országban – így nálunk is – már 14 évesen lehet erre a kategóriára jogosítvány szerezni. (Olyan országok is vannak, ahol még vizsga sem kell.)

Ezen túlmenően is szigorúbb előírásokat fogalmaztak meg, minthogy kötelező legyen műszaki vizsga a segédmotor-kerékpárokra is, valamint előírnák azt is, hogy a 125 köbcenti alatti motorokon kötelező legyen az ABS, vagyis a blokkolásgátló, aminek a lényege, hogy a jármű kormányozható marad vészfékezés közben is.

Ugyanezen szervezet indítványozta nemrégiben azt is, hogy az elektromos rollereket 16 éves kortól lehessen használni Európában.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.