Autó hvg.hu 2022. szeptember. 08. 09:21

Jön az új 5-ös BMW, melyben már igazi ritkaság lesz a V8

A 8 hengeres élvezetekre vágyóknak a jövőben már csak az M5 lesz az egyetlen opciójuk.

A BMW 2016 őszén leplezte le az 5-ös széria aktuális hetedik generációját (G30), mely szedán és kombi változatban készülő típus ráncait 2020-ban varrták fel. Nyílt titok, hogy már javában folyik a teljesen új utódmodell fejlesztése, melyről most új információk érkeztek.

Jól értesült források szerint az új 5-ös szériából már csak az abszolút csúcsmodellben, az M5-ben lesz V8-as benzinmotor, vagyis az eggyel alatta lévő modell, a jelenlegi M550i-t váltó M560e esetében már be kell majd érnünk egy hibrid 3 literes 6 hengeres egységgel.

Utóbbi 571 lóerősnek és 800 Nm-es nyomatékúnak ígérkezik, vagyis erősebb lesz, mint az 530 lovas és 750 Nm nyomatékú aktuális M550i, de a hangja vélhetően nem lesz annyira vérpezsdítő.

Az új M5-ösben marad a két turbóval megfújt 4,4 literes V8, mely hibrid technikával megspékelve körülbelül 760 lóerős produkciót fog előadni. Emlékeztetőül, az aktuális M5 csúcsmodellje, a CS 635 lóerős teljesítményű.

BMW M5 CS, a jelenlegi abszolút csúcsmodell
László Ferenc

A nyolcadik generációs 5-ös BMW várhatóan jövőre fog bemutatkozni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés