Autó hvg.hu 2022. július. 04. 09:44

Hajmeresztő jelenetek az M3-ason: a közútkezelő egyik munkatársa mentett meg egy családot

Hosszú percekig volt balesetveszélyes helyzetben az autópálya belső sávjában rekedt autó és a benne ülő utasok.

Újabb kedélyeket borzoló esetet rögzített a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája. Ezúttal az M3-as autópályán történt egy tanulságos eset, amikor néhány nappal ezelőtt egy személyautó defektet kapott, emiatt nekiment az elválasztó korlátnak, megpördült és a forgalommal szemben állt meg az autópálya belső sávjában – írja a közútkezelő oldala.

A kocsiban egy család utazott kislányukkal, az édesapa az esetet követően bármilyen óvintézkedés és segítség kérése nélkül maga kezdte meg a kerékcserét, gyakorlatilag közvetlen életveszélyben.

A jelenetet látva az útkezelő káli mérnökségének művezetője azonnal a helyszínre sietett, és az autópálya forgalmában a gyermeket kiemelte az elválasztósáv korlátja mögül, majd a család minden tagját biztonságban átjuttatta a leállósáv melletti szalagkorlát mögé.

Megkísérelte a defektes autó mentését is, ám ekkor egy személyautó szinte az utolsó pillanatban állt meg a kocsi előtt, az utána érkező kisteherautó majdnem belecsapódott a két járműbe, végül mindössze 10 centivel a személyautó mögött tudott megállni. Ez követően inkább úgy döntött, hogy az autóval próbálja felhívni a helyzetre a többi autós figyelmét, ezért villogtatott a kocsi fényszórójával majd a láthatósági mellényét forgatta a feje felett. A rendőrség is a helyszínre érkezett, a művezetőnek sikerült egy gyors mozdulattal az autót is kimentenie a forgalomból és szerencsére végül a családtagok, és a közlekedés többi résztvevője is megúszta sérülés nélkül az esetet.

A videón látható, hogy a káli művezető kiérkezése előtt a család vélhetően nem észlelte, mennyire veszélyes helyzetben vannak, pedig egyáltalán nem garantált, hogy az autópályán, magas sebességgel haladó autók és kamionok időben észre tudnak venni egy álló járművet.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.