Autó hvg.hu 2021. augusztus. 24. 11:21

Gyorsan elkelt az új Lamborghini Countach összes példánya

A 2021-es új Countachból alig több mint 100 darabot gyártanak.

A Lamborghini nemrégiben leplezte le az idén 50. születésnapját ünneplő Countach 21. századi reinkarnációját, most pedig kiderült, hogy már a hivatalos bemutató előtt eladták az összes darabot. A Countach LPI 800-4-ből mindössze 112 példány készül, és az első szerencsés vásárlók az ígéretek szerint 2022 elején ülhetnek majd be új szerzeményükbe.

Az új Countach árával kapcsolatban nem nyilatkozott a gyártó. Egyes források 1 millió dolláros (299 millió forint) árról tesznek említést, míg mások úgy tudják, hogy a kocsi ára a 3,5 millió dollárt (1,05 milliárd forint) is eléri.

Lamborghini

Az összkerék-hajtású újdonság 6,5 literes V12-es szívó benzinmotorja 8500-as fordulatszámon 785 lóerős teljesítményt ad le, ami mellé 6750-as fordulattól 720 Nm-es nyomaték társul.

Ezenkívül egy 34 lóerős és 35 Nm nyomatékú, mindössze 34 kilogramm tömegű szuperkondenzátoros hibrid rendszer is a hajtás részét képezi, amelynek köszönhetően a hétfokozatú automata váltós szupersportkocsi összteljesítménye eléri a 819 lóerőt.

Lamborghini

A 0-ról 100 km/h-ra 2,8 másodperc, 0-ról 200-ra pedig 8,6 másodperc alatt katapultáló új Countach végsebessége 355 km/h.

A 4,87 méter hosszú és alig 1,14 méter magas autó 1595 kilogrammot nyom a mérlegen, és 100 km/h-ról 30 méter alatt fékez le 0-ra.

Lamborghini

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.