Autó hvg.hu 2021. július. 24. 21:27

Rendőrök elől menekült az M6-oson halálos balesetet okozó sofőr, vizsgálják, embercsempész volt-e

Négyen haltak meg a balesetben, három sérültet kórházba vittek.

Részleteket közölt a rendőrség a halálos balesetről, amely délután történt az M6-os autópályán. Mint írták, a magyar rendszámú személygépkocsi sofőrje nem állt meg, amikor a rendőrök igazoltatni akarták, majd önmagát és másokat veszélyeztetve hajtott tovább. Elveszítette az uralmát a jármű felett, és a szalagkorlátot átszakítva az árokba csapódott.

A balesetben négyen haltak meg, három sérültet kórházba szállítottak. Az nem világos a rendőrségi közlemény alapján, hogy a sofőr túlélte-e a balesetet.

A rendőrség azt írta: az esettel kapcsolatban az embercsempészet gyanúja is felmerült, ezt még vizsgálják.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.