A 82 milliós ország saját piaci mérete alapján is eltarthat egy autómárkát.
Két évvel ezelőtt jelentette be a török kormány, hogy létrehoznak egy nemzeti autómárkát egy öttagú konzorcium részvételével, amelyeknek neve TOGG (Türkiye'nin Otomobili Girişim Grubu), vagyis Török Automobil Csoport. A fejlesztés azóta is folyamatosan zajlott, a TOGG pedig most bejelentette, hogy rajtra készek, indulhat az első török autó sorozatgyártása.
Tamamı ülkemizde üretilen parçalarla Gebze'de montajı yapılan ilk gövdemiz.
— Türkiye’nin Otomobili (@TOGG2022) July 18, 2021
Bizi izlemeye devam edin ������ pic.twitter.com/hbLdit1htO
A TOGG gyártóüzeme Bursa közelében található, amely egyébként is komoly autóipari centrum. Az ország északnyugati városában van gyára a Renault-nak, a Fiatnak, a beszállítók közül pedig a Boschnak. A saját gyártmányhoz egyébként a beszállítók 75 százaléka is Törökországból érkezett, a fennmaradó 25 százalék pedig Európából és Ázsiából.
Az Erdogan elnök által felkarolt projekt keretében kétféle autóval jelentkeznek. Mindkét jármű teljesen elektromos hajtáslánccal rendelkezik, az egyik modell egy kompakt szedán, a másik pedig egy C szegmensű SUV.
A szabadidő-autó és a szedán belépő szintű változatai egy villanymotort kapnak, amely 200 LE-s teljesítményt ad le. A nagyobb teljesítményre vágyó ügyfelek kétmotoros változatot is rendelhetnek, összesen 400 lóerővel. Ezek a zászlóshajó modellek a hírek szerint nagyobb akkumulátort is kapnak majd. Utóbbiak kapacitását még nem ismertették, de várhatóan 500 km-nél több hatótávolságot kínálnak majd, és kevesebb, mint 30 perc alatt lesznek 80 százalékra tölthetőek.
Újabb nemzeti autómárka született, itt a lengyel Izera
Egy 40 milliós országnak már a saját piaca is elég nagy.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.