Autó hvg.hu 2021. július. 02. 19:12

Kigyulladt egy pár napos Tesla, miközben a tulajdonosa vezette

Alig tudott kiszabadulni a lángoló autóból a sofőr.

Mindössze három nappal azután, hogy leszállították, kigyulladt egy 130 ezer dollárba kerülő Tesla Model S Plaid Pennsylvaniában, miközben a tulajdonosa vezette – számolt be a Reuters.

Az eset során a sofőr is veszélybe került, alig tudott kiszabadulni a járműből. Miután kiugrott az autóból, az még haladt 10-12 métert és tűzgolyóvá vált.

A sofőr ügyvédje, Mark Geragos szerint, amíg nem derül ki, mitől gyulladt ki az autó, addig nem kellene engedni, hogy az autókat forgalomban használják.

A Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) közölte, hogy vizsgálják az esetet, a Tesla egyelőre nem reagált.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.