Autó hvg.hu 2021. május. 14. 11:33

Segíteni indult szembe a forgalommal egy autós az M3-ason, szigorú büntetést kaphat

A férfi ellen közúti veszélyeztetés miatt indulhat eljárás.

Több bejelentés érkezett május 11-én délután, hogy az M3 autópályán, Bag térségében egy kék jármű a forgalommal szemben halad a leállósávban. A gödöllői járőrök a Budapest felé vezető oldalon megállították a sofőrt, aki addig közel 2 kilométert tett meg szabálytalanul – írja a police.hu oldala.

Kiderült, a mellette ülő női rokonának akart segíteni, az ő műszaki hibás autójához tartott, amikor a rendőrök igazoltatták. A járőrök segítettek a lerobbant jármű üzembe helyezésében, biztonságos helyre kísérésében, és pártfogásukba vették az utast, aki gyermekeiért ment.

A járművet vezető, 57 éves halásztelki férfit előállították, kihallgatták, aki elmondta, hogy szerinte csak szemből megállva tudta volna bebikázni a lerobbant kocsit. A többi autós villogott és dudált rá, de úgy gondolta baj nélkül meg tudja oldani a feladatot.

A férfi ellen közúti veszélyeztetés gyanúja miatt indul eljárás.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.