Autó hvg.hu 2021. január. 31. 08:06

Itt a szigorítás, akár félmilliós büntetés is járhat a horrorkaravánok miatt

Életbe lépett az a jogszabály, amely az ITM szerint súlyosabb büntetésre ad lehetőséget a horrorkaravánok vezetőivel szemben.

Mától alkalmazható a gyakorlatban a „horrorkaravánokkal” szembeni hatékonyabb jogszabályi rendelkezés – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az előírás új járműkategóriákra terjeszti ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét.

Így mostantól a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló „horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság.

A súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó járművek visszatarthatók, rendszámukat és forgalmi engedélyüket a hatóság elveheti – írták.

A horrorkaravánok szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat alig rögzítve. A lelkiismeretlen haszonlesők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát – fogalmaz a szaktárca közleménye.

A közlekedési hatóság korábban közúton csak a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése azonban a bírság vagy a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását. “A személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza” – írják. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.

A rendőrség mostanáig is felléphetett a szabálysértőkkel szemben, a szakhatóság jogosítványainak bővítésével még eredményesebbé válhatnak a közúti ellenőrzések

– vélik.

„A horrorkaravánok szélsőséges példái a járművezetői felelőtlenségnek, végleg el kell venni az ügyeskedők kedvét a súlyosan balesetveszélyes barkácsmegoldásoktól. Az e célt szolgáló, decemberben kihirdetett jogszabály-módosítás január utolsó napján lép hatályba. A közlekedési hatóság a közeljövőben célzott ellenőrzési akciót tervez a legnagyobb forgalmú nemzetközi tranzitútvonalak mentén” – mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

Az ITM-ben működő közlekedési hatóság munkatársai tavalyi közúti ellenőrzéseiken 108 esetben állapítottak meg jogsértést. A műszaki hiányosságok mellett a menetíró készülékkel, dokumentációval kapcsolatos mulasztások miatt összesen 77 millió forint helyszíni bírságot szabtak ki.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.