Minden valószínűség szerint az Allroad szabadidő-autó kiviteltől is búcsút kell vennünk.
Az Audi 2015 júniusában leplezte le az aktuális B9-es típusjelzésű A4-es modellt, amely alig 4 esztendő után tavaly május végén ráncfelvarráson esett át. A közelmúltban piacra került új 3-as BMW és a 2014-ben debütált, illetve nemrégiben komolyabb faceliftet kapott Mercedes C-osztály legfőbb ellenfelének 2020-as modellévre szánt és a mellékelt fotókon is látható változatát nemrégiben alaposan leteszteltük, most pedig felbukkantak az első híradások a teljesen új következő generációról.
A B10-es sorozatról várhatóan 2022-ban hull majd le a lepel, és ez az új A4-es előreláthatólag minden korábbinál közelebb áll majd az A6-os nagytestvéréhez. Az elődjénél kicsit nagyobb méretűnek, illetve jobb minőségűnek ígérkező új A4-es az előzetes információk szerint karakteresebb külsőt fog kapni.
A motorháztető alatt ugyancsak jelentős változásokra lehet számítani. Német lapértesülések szerint 6 hengeres benzinmotor már csak az RS6-os csúcsmodellben lesz, melynek teljesítménye 500 lóerő magasságában fog alakulni. A V6-os TDI egység is kikerülhet a kínálatból, a helyét valószínűleg egy 4 hengeres dízelhibrid hajtáslánc veszi át, ami csúcsváltozatában mintegy 350 lóerős lesz.
Az összes benzines és gázolajos A4-esben lesz valamilyen villanymotoros rásegítés, tisztán elektromos változat azonban várhatóan nem készül majd a típusból, és jó esély van arra, hogy az összkerék-hajtású szabadidő-autó változattól, az Allroadtól búcsút kell majd vennünk.
Érdekesség, hogy az új A4-essel állítólag a parkolást is ki lehet majd fizetni automatikusan, melyben Wi-Fi, illetve Bluetooth kapcsolat lesz segítségünkre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.