Autó hvg.hu 2020. szeptember. 07. 09:21

Nemcsak elektromos autóként támad az új Opel Mokka

A francia PSA által a közelmúltban felvásárolt német gyártó friss információkat közölt az új szabadidő-autó kapcsán.

Az Opel június közepén leplezte le az elsőtől az utolsó csavarig teljesen új fejlesztésű Mokkát, melynek akkor lényegében csak a tisztán elektromos, 136 lóerős teljesítményű és 322 kilométeres hatótávú változatáról tettek említést. Nyílt titok azonban, hogy az újgenerációs Opel Mokkából belsőégésű motoros kivitelek is készülnek, melyekről most friss információkkal szolgált a gyártó.

Opel

A belépőszintet a kereken 100 lóerős, illetve 205 Nm nyomatékú 1,2 literes turbós benzines Mokka jelenti, mely hatfokozatú kézi váltóval szerelt újdonság NEDC-szabvány szerinti vegyes átlagfogyasztása 4,6 liter 100 kilométerenként. Ugyanennek a motornak a 130 lóerős, illetve 230 Nm-es változata már nyolcfokozatú automata váltóval is rendelhető, ennek a típusnak a fogyasztása kiviteltől függően 4,5–4,8 liter.

Opel

A 100 lóerős Mokka 11 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-as tempóra és a végsebessége 182 km/h. A 30 lóerővel erősebb kivitel 9,2 másodperc alatt tudja le a 0–100-as sprintet és a gyorsulásának 202 km/h-nál szakad vége.

Opel

Ezenkívül érkezik egy 1,5 literes turbódízel változat is, mely hatfokozatú kézi váltós kivitel elsősorban 110 lóerős teljesítményéről, 250 Nm-es nyomatékáról, illetve 3,8 literes átlagfogyasztásáról ismerszik meg.

Opel

Az új Opel Mokka első példányait 2021 elején vehetik majd át a vásárlók, a típus alapára várhatóan 21 500 euró (7,7 millió forint) magasságában fog alakulni. Az elektromos Mokka előreláthatólag 35 000 eurótól (12,6 millió forint) indul majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.