Autó hvg.hu 2020. szeptember. 04. 11:21

Magyarországra tart a Skoda első elektromos szabadidő-autója

Jövünk a részletekkel, mikor és milyen formában érkezik meg hazánkba a csehek zöld rendszámos újdonsága, az Enyaq iV

A Skoda a napokban leplezte le kizárólag villanymotoros hajtással készülő újdonságát, a Kodiaqnál és az Octavia kombinál kicsit rövidebb, de belül igen tágasnak ígérkező Enyaq iV-t.

A hivatalosan crossover kombi kategóriás Skoda magyarországi előértékesítése már szeptember második felében megkezdődik, az ügyfelek egy új online felületen jelezhetik majd vásárlási szándékukat. A gyártó hazai képviselete szerint az első Enyaq iV-k várhatóan 2021 tavaszán érkeznek majd meg a magyar Skoda kereskedésekbe és a vásárlókhoz.

Skoda

Az első széria a "Founders Edition" nevet kapta, és összesen 1895 darab készül belőle, utalva a márka alapításának évére.

A világító hűtőrácsos, 150-302 lóerős, 340-510 kilométeres hatótávolságú, hátsó-, illetve összkerékhajtású Enyaq iV hazai ára egyelőre ismeretlen. A 150 lovas Enyaq 50 iV német alapára 33 800 euró, vagyis átszámítva mintegy 12 millió forint, a 180 lóerős Enyaq 60 iV pedig várhatóan valamivel 40 000 euró, vagyis 14,2 millió forint alatt startol majd el.

Skoda

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.