Autó hvg.hu 2020. május. 11. 16:31

Újra lehet jogosítványt szerezni – több mint 3000 vizsgázó lesz a héten

Több mint egy hónapon keresztül állt az országban minden a vizsgáztatás a koronavírus-járvány miatt.

A márciusban felfüggesztett közlekedési vizsgák és utánképzések az Innovációs és Technológiai Minisztérium múlt heti döntése értelmében indulhattak újra az országban – Budapest és Pest megye kivételével.

A vizsgák újraindítása a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi területet egyaránt érinti.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy az első napon az ország 13 megyéjében, 20 vizsgahelyszínen nagyjából 340 jelentkező tehetett számítógépes elméleti vizsgát. Ezen felül közel százan ültek személyautóba vagy motorkerékpárra, hogy részt vegyenek a gyakorlati vizsgán.

A héten az eddig kiadott időpontok alapján további 3000 vizsgázót várnak.

Az egyes vizsgahelyszíneken kizárólag azok jelenhetnek meg, akik életvitelszerűen is az adott településen, megyében élnek, budapesti és Pest megyei lakosok tehát egyelőre nem tehetnek közlekedési vizsgát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

[[ CustomHTML ]]
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.