Autó MTI 2020. április. 22. 09:15

Még egy olimpia elmarad idén: az autósportoké

Másodszor rendezték volna meg az autósportok közös rendezvényét.

Egy évvel elhalasztják az idén októberre tervezett Motorsport Games elnevezésű "autósport olimpiát", melynek helyszíne a franciaországi Marseille és a Paul Ricard versenypálya marad, új dátuma pedig 2021. október 22–24.

A szervező Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a technikai, műszaki támogatást nyújtó SRO Motorsports Group keddi közös közleménye szerint a halasztásra a koronavírus-járvány miatt kerül sor, ugyanakkor miután a nemzeti sportági szövetségeknek is át kell tervezniük az idei versenynaptárukat, az egyéves csúsztatás biztosítja azt is, hogy a rendezvény nem kerül azonos időpontra más eseménnyel.

"A halasztás lehetőséget ad a nemzeti szövetségeknek, a csapatoknak és az SRO-nak is, hogy még jobban fel tudjanak készülni az eseményre" – idézte a közlemény Jean Todtot, a FIA elnökét.

A szervezők január végén számoltak be arról, hogy a tavaly novemberben Rómában és környékén rendezett első Motorsport Games után a másodikra Marseille-ben és a fennállásának 50. évfordulóját az idén ünneplő Paul Ricard versenypályán kerül majd sor. Március elején az is kiderült, hogy a tavalyi hat helyett az idén már 15 szakágban küzdenek meg az érmekért és az összetett győzelemért járó trófeáért a nemzetüket képviselő versenyzők. A keddi közleményben az áll, hogy a szakágak számát nem érinti a halasztás, az esemény jövőre az idei évre tervezett módon valósul meg.

Fia

"Sajnáljuk, de értjük és megértjük a FIA döntését, ebben az időszakban nehéz lenne minőségi nemzeti válogatóversenyeket rendezni, ugyanakkor így több időnk és lehetőségünk marad arra, hogy jövőre minél több szakágban vehessünk részt, és minden kategóriában a legjobb magyar versenyzőket indíthassuk" – nyilatkozta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.

A tavaly november elején rendezett első Motorsport Games-en hat kategóriában állt rajthoz 49 ország 192 versenyzője. A Róma mellett elhelyezkedő Vallelungában GT, túraautó, Forma-4, drift, gokart szlalom és szimulátor géposztályban versenyeztek a résztvevők, az éremtáblázat élén pedig Oroszország végzett egy arany- és két bronzéremmel, így az övé lett az összetett sikerért járó trófea is. A magyarok öt szakágban indultak, a legjobban Tóth László szerepelt a Forma-4-esek versenyein, melyeken negyedik, valamint hetedik lett a 19 fős mezőnyben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.