Az 585 lovas gyári AMG verzió, illetve a korábbi 800 lóerős Brabus tuning után most itt egy még potensebb kocka terepjáró.
A nemrégiben debütált legdurvább gyári Mercedes G-osztály, a már általunk is kipróbált AMG G63 motorházteteje alatt egy 4 literes lökettérfogatú V8-as biturbó benzinmotor található, mely nem kevesebb mint 585 lóerős teljesítményt ad le. Ezenkívül a 850 Nm-es nyomatékcsúcs mellett sem mehetünk el szó nélkül, ami ráadásul már 2500-as fordulatszámtól a sofőr rendelkezésére áll.
A 2,4 tonnás német gigász alig 4,5 másodperc alatt képes állóhelyzetből 100-as tempóra gyorsítani, a végsebességét pedig 220 km/h-ra korlátozza az elektronika. Akinek ez esetleg kevés, az az AMG Drivers Package megrendelését követően akár 240-nel is repeszthet a G-osztállyal. Akinek pedig ez a teljesítmény kevés, az választhatja a Brabus legújabb tuning G-osztályát, íme:
A mellékelt fotókon a Frankfurti Autószalonon debütáló Brabus G V12 900 látható, ami a közelmúltban kijött 800 lóerős és 1000 Nm-es Brabus 800-on is alaposan túlmutat.
A V8-as biturbó motor helyére ezúttal egy 6-ról 6,3 literre felfúrt V12-es biturbó erőforrás került, ami nem kevesebb, mint 900 lóerős teljesítményt ad le, ami mellé 1500 Nm-es nyomaték társul. Pontosabban társulna, ha a hajtáslánc megkímélése érdekében a gyártó nem korlátozná "szerény" 1200 Nm-re.
A kilencfokozatú automata váltóval szerelt, 2,66 tonnásra hizlalt újdonság 3,8 másodperc alatt tudja le a 0–100-as gyorsulást, a végsebességet pedig 280 km/h-ra korlátozza az elektronika.
Az alapmodellnél 10 centiméterrel szélesebb Brabus G-osztály 23-24 colos kerekeken gördül és a belterét sem hagyták érintetlenül a Brabus munkatársai. A 720 ezer eurós (226 millió forint) G V12 900-ból mindössze 12 példány fog készülni. Összehasonlításképp, a 100 lóerővel gyengébb Brabus 800 "csak" 470 ezer euróba (148 millió forint) kerül.