Autó hvg.hu 2019. július. 27. 14:49

Jön két NER-kompatibilis KRESZ-módosítás

Ezután tábla jelzi majd a közlekedőknek a templomot, akár a vallási szertartások időpontját is, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak majd.

Magyar Közlönyben megjelent KRESZ-re vonatkozó új rendeletmódosítást a Napi.hu szúrta ki. Eszerint bevezetnek két új jelzőtáblát, mindkettő két barna alapszínű lesz, az egyik templomra, a másik a vallásgyakorlásra rendelt más helyre fot mutatni.

A tájékoztató tábla kiegészítő jelzőtáblájának felirata utalhat a vallási közösség nevére, az általa használt épület nevére és az általa végzett vallásos szertartások időpontjára is.

A másik változtatás szerint pedig a nemzetközi sportszövetség sporteseményeinek alkalmával, a nemzetközi sportesemény szervező bizottsága közreműködésével kijelölt jármű az autóbusz forgalmi sávban is közlekedhet a jövőben. Ehhez a járműre matricát kell majd felhelyezni, ezekről pedig kormányhatározat intézkedik.

Ugyancsak ebben a Magyar Közlönyben meg is jelent egy ilyen határozat, amely mellékletében szerepel az a matrica, amelyet az idén Budapesten megrendezendő Maccabi Európa Játékok alkalmával viselhetnek a buszsávot használó járművek - írja a lap.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?