László Ferenc
Szerzőnk László Ferenc

A francia gyártó ezen újdonságában már egyáltalán nincs kormány és pedálsor – fókuszban az autonóm közlekedés.

Mostanság szinte még a csapból is a lokálisan zéró károsanyag-kibocsátású, hangtalan suhanást biztosító villanyautók, no és persze az egyre fejlettebb önvezető technológiák folynak. A Renault gondolt egyet, és kombinálta egymással az elektromos hajtást, illetve az önvezetést, a végeredmény pedig ez a Genfi Autószalonon kiállított autó lett:
László Ferenc

A mellékelt fotókon látható Renault EZ Ultimo egy koncepcióautó, mely azt vázolja számunkra, hogy a francia gyártó hogyan képzeli el a jövő sofőr nélküli villanyautóját.

László Ferenc

Mivel az elektromos hajtás igen kompakt, és ezúttal a hagyományos vezetéshez szükséges kezelőszerveket is el lehetett hagyni, az autó utastere hatalmas lett. Az egyelőre ismeretlen specifikációjú Renault EZ Ultimóban körülbelül olyan kényelem fogadja az utasokat, mint az otthoni nappalijukban.

László Ferenc
László Ferenc

Érdekesség, hogy bár a rendelkezésre álló tér hatalmas, a lehető legnagyobb kényelem érdekében csak három ülőhely található a kocsiban. Az 1,35 méter magas, különleges ajtónyitási megoldást kapott futurisztikus autós neo-retro stílusú belsejében olyan anyagokkal találkozhatunk, mint például a fa, a bőr vagy a márvány.

László Ferenc

 

László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.