Autó hvg.hu 2019. március. 04. 11:21

A legkisebb Volvo akkora, mint egy Smart, és tisztán elektromos

A svéd márka parányi négykerekűje alaposan megelőzte a korát, de szó szerint csak egy pár készült belőle.

A mellékelt fotókon egy skandináv villanyautó látható, mely 1977-ben látta meg a napvilágot. A Volvo Electric Car igen beszédes névvel rendelkezik, "személyében" ugyanis egy tisztán elektromos hajtásláncú Volvóhoz van szerencsénk.

Volvo

A 42 évvel ezelőtti mikroautó elsősorban szögletes, enyhén baltával faragott formatervéről, illetve hátrafelé elcsúsztatható különleges ajtajairól ismerszik meg. A kétszemélyes apróság 2,68 méter hosszú, vagyis körülbelül akkora, mint a második generációs Smart.

Volvo

A hátsó kerekeket hajtó villanymotor 13 lóerős teljesítményű. Az akkumulátor teljes töltése 10 órát vett igénybe, és ezt követően mintegy 2 órán át lehetett kisebb-nagyobb sebességgel közlekedni a városi járgánnyal.

Volvo

A 70 km/h végsebességű miniatűr villanyautóból mindössze két példány készült, vagyis a típus nem került sorozatgyártásba. Nem úgy, mint a Genfi Autószalonon debütáló Polestar 2, ami a svéd márka 500 kilométeres hatótávú vadonatúj villanyautója.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.