A második generációs Evoque nem nőtt nagyobbra az elődjénél, a belsejében viszont több hely jut az utasoknak és a csomagoknak.
Az új PTA platformra épülő Evoque változatlanul 4,37 méter hosszú, azonban a tengelytáv 2 centiméterrel 2,86 méterre nőtt, így az utasoknak a korábbinál több hely jut. Érdekesség továbbá, hogy az egyelőre csak és kizárólag ötajtós változatban gyártandó új modell 1 centiméterrel alacsonyabb és 1 centiméterrel szélesebb az elődjénél.
A műszerfalat középen egy 10,2 colos képátlójú érintőkijelző uralja és a mai elvárásoknak megfelelően Android Auto és Apple Carplay támogatást is kapunk. A szélesebbre vett csomagtartó 10 százalékkal nagyobb lett, így alaphelyzetben már 591 litert képes magába fogadni, ha pedig lehajtjuk a 40:20:40 arányban osztott hátsó üléssort, akkor 1383 liternyi pakkot lehet betenni a kocsiba.
Az új Evoque nemcsak bevásárlás, hanem terepezés fronton is jobban teljesít: a Terrain Response 2 technológia automatikusan felismeri, hogy milyen jellegű felszínen halad a 21 centiméteres hasmagasságú jármű, és ennek megfelelően módosítja a beállításokat. Az Evoque gázlóképessége is javult, a korábbi 500 helyett immár 600 milliméteres gázlómélységgel büszkélkedhet.
Dízelmotoros kivitelben 150, 180, illetve 240 lóerős teljesítménnyel érhető el az új divatterepjáró, mely 200, 250, illetve 300 lóerős benzinmotorral is rendelhető. A leggyengébb dízel verzió alapáron elsőkerékhajtású és hatfokozatú kéziváltós, a többi változat viszont kivétel nélkül összkerekes, kilencfokozatú automataváltóval szerelt és 48 V-os mildhibrid rendszerű. Utóbbi technika lehetővé teszi, hogy 17 km/h sebesség alatt fékezéskor leállhasson a belsőégésű motor.
Körülbelül 1 év múlva érkezik a 11,3 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorral szerelt plugin hibrid variáns, melyben elöl egy 200 lóerős és 280 Nm-es 1,5 literes háromhengeres turbómotor, hátul pedig egy 108 lóerős és 260 Nm-es villanymotor kap helyet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.