Autó MTI 2018. szeptember. 09. 15:32

Büntetőeljárást indított a rendőrség a szombat este árokba hajtott busz ügyében

A kórházba vitt utasok nincsenek életveszélyben.

Árokba hajtott egy busz az M1-es autópályán Lébény térségében szombat este, a buszon minden utas megsérült, de a győri és a mosonmagyaróvári kórház tájékoztatása szerint egyikük sincs életveszélyben.

A rendőrség az ügyben tömegszerencsétlenség okozása miatt indított büntetőeljárást

- tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

A baleset az autópálya 140-es kilométerénél, a főváros felé vezető oldalon történt. A buszon tizenöten ültek, a sofőr nem sérült meg. A tizennégy utast kórházba vitték, közülük hat embert Mosonmagyaróvárra, nyolcat pedig Győrbe. 

Oláh Attila, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója elmondta, hogy négy könnyű és négy súlyos sérültet vittek be éjszaka, életveszélyes állapotban senki sincs. A könnyű sérülteket megfigyelésre tartották bent, állapotuktól függően őket még vasárnap hazaengedhetik. A négy súlyos sérült főként végtagsérüléseket, combcsont- vagy felkarcsonttörést, illetve roncsolt kézsérülést szenvedett. Volt, akit már éjszaka megműtöttek. 

Bertalan István, a Mosonmagyaróvári Karolina Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa azt közölte, hogy a hozzájuk bevitt hat sérült közül sem volt senki életveszélyben. Három ember még éjszaka, kettő pedig a reggeli vizsgálatok után hazamehetett. Egy embernek eltörött a kulcscsontja, őt megműtötték.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.