Autó hvg.hu 2018. május. 17. 10:50

Megvan, ki vette meg Ferenc pápa Lamborghinijét

Egy spanyol autókölcsönző cég volt a szerencsés vásárló. Vagyis ha sokat fizet, Ön is mehet vele egy kört Murciában.

Egy spanyol autókölcsönzőcég vette meg 809 ezer euróért, azaz mintegy 260 millió forintért a Ferenc pápának felajánlott Lamborghinit. A 610 lóerős Lamborghini Huracán 580-PS sportautó 325 km/órás végsebességre képes.

A pápamobilt megvásárló kölcsönző kommunikációs vezetője, Victor Masip azt mondta, nem lesz fix ára az autónak, mindenkinek ajánlania kell egy összeget, aki menne vele egy kört. Napi legalább 3500 eurós bérleti díjra számítanak, ami több, mint 1 millió 100 ezer forint. Masip szerint azonnal kölcsönözhetővé szeretnék tenni a pápamobilt murciai székhelyükön, majd később Madridban és Barcelonában is.

Ferenc pápa a luxussportkocsi gyártójától kapta a Hurracánt múlt év őszén. A Lamborghini eladásából befolyó összeget három jótékonysági szervezet között osztják majd szét. A bevétel egy részéből azon keresztények otthonainak, templomainak és középületeinek újjáépítését fogják támogatni, akiket az Iszlám Állam harcosai űztek el Irakból, a további részeket az emberkereskedelem áldozatává vált és prostitúcióra kényszerített nőket segítő, valamint az afrikai országokban orvosi ellátást biztosító szervezetek munkájának támogatására fordítják majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.