Autó László Ferenc 2018. május. 10. 10:28

Mint egy tank: sebességrekorder gőzmozdonyt fotóztunk Solymárnál

László Ferenc
Szerzőnk László Ferenc

Ma délelőtt a Budapest–Esztergom-vasútvonal megállóiban várakozók kicsit úgy érezhették, hogy visszarepültek az időben.

1936 és 1939 között négy darab MÁV 242-es gőzmozdony készült hazánkban, és ennek az áramvonalas sebességrekorder mozdonynak az egyetlen fennmaradt példánya ma újból száguldott.

Mégpedig a nemrégiben 25 milliárd forintból villamosított Budapest–Esztergom-vasútvonalon – mi a solymári Szélhegy állomáson kaptuk lencsevégre a különlegességet:

László Ferenc
László Ferenc

Ezeket a mozdonyokat úgy alakították ki, hogy már a 30-as években minimum 120 km/h tempóval tudjanak közlekedni, de a 242-002 számú példány 1961-ben 167-tel repesztett a Püspökladány–Biharkeresztes-vonalon, ami új rekordot jelentett.

László Ferenc
László Ferenc

A 71 tonna üres tömegű gőzmozdony 4 tonna tüzelőanyag-készlettel, illetve 200-250 kilométeres hatótávolsággal rendelkezik. Európában ez volt az utolsó menetrend szerint közlekedő áramvonalas gőzmozdony.

A mellékelt fotókon látható 242-001-es gépet 1998-2002 között újították fel, melynek során szénről gázolajra állították át a kívülről teljesen korhű gőzmozdonyt.

László Ferenc
László Ferenc

A kis légellenállású mozdony így robogott át a solymári vasútállomáson (Szoboszlai Balázs videója):

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.