Autó hvg.hu 2018. március. 26. 16:21

Ha ez a technológiát "beszerelik", olyasmire lesznek képesek az önvezető autók, amire az ember sosem

A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói olyan eljáráson dolgoznak, ami lebontaná az önvezető autók egyik legnagyobb "korlátját".

Bár a jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy az elektromos járművek mellett az önvezető technológia jelenti majd az autózás jövőjét, az autósok egyelőre meglehetősen megosztottak a dolgot illetően. Míg a sofőrök egy része a halálos Tesla-balesetet és az Uber önvezető autójának gázolását rossz előjelnek tekintik, addig mások úgy gondolják, ha a technológia kiforrásával a jelenleginél sokkal biztonságosabb lesz a közlekedés. Ez utóbbi elképzelést látszik megerősíteni a Massachusettsi Műszaki Egyetem legújabb fejlesztése, ami az önvezető autók egy komoly problémáját orvosolhatja.

A jelenlegi autonóm rendszerek nagy hátránya, hogy "csak" jó időben, jó látási viszonyok között lehet őket biztonságosan használni. Ha az úton nem látszanak (rendesen) a felfestések, az már gondot okozhat a szoftvernek – igaz, épp a napokban láthattunk erre ellenpéldát a Teslától.

ORFK

De nemcsak a havas úttest, a köd is komoly problémát jelent az önvezető autóknak. Ennek oka, hogy a legtöbb rendszer a látható fényt használja fel a navigáláshoz. A fénysebességet kihasználó kamera a tiszta látási körülmények között jól működik, a ködben azonban a fény a levegőben lévő vízrészecskék miatt szétszóródik, így a szoftver nem, vagy csak pontatlanul képes meghatározni a jármű előtti akadályokat (például egy másik autót), ami balesetveszélyes helyzetet teremthet.

Az MIT szakemberei szerint ugyanakkor a statisztika, egész pontosan az úgynevezett gamma-eloszlás segíthet abban, hogy a köd vastagságától függetlenül képes legyen "látni" az autó. A ködben a fényvisszaverődés ugyanis a gamma-eloszlás mintájára hasonlított, így ezt ki is lehet "szűrni" a rendszerből, így az autó pontos képet adhat arról, hogy milyen tárgy van a kocsi előtt.

Hogy az elméletből mikor lesz gyakorlat, azt egyelőre nem tudni. Ugyanakkor az MIT szerint a technológia jelentősen javíthatja a közlekedők biztonságát – már csak azért is, mert az ember sosem fog úgy tudni átlátni a ködön, mint az autók.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?