Autó hvg.hu 2018. február. 28. 16:21

Átlátszó trükkel akarta átverni az ózdi rendőröket az ittas sofőr

Az autóban ülők egy helyi szórakozóhelyről tartottak haza, amikor a rendőrök kiintették őket a forgalomból.

Az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei 2018. február 25-én 3 óra 20 perc körül Ózdon, a Vasvár úton közúti ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit és a benne ülőket. Az intézkedés során

a rendőrök látták, hogy az autó vezetője harmadiknak hátra ül a sofőrülésből.

A tények hamar kiderültek, mint ahogy az is, hogy a 17 éves farkaslyuki fiatalkorúnak nincs vezetői engedélye és a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is pozitív értéket mutatott. Az autóban ülők egy helyi szórakozóhelyről tartottak haza, amikor a rendőrök intézkedés alá vonták őket.

A rendőrség a sofőrrel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást, továbbá a vezetői engedély hiánya miatt szabálysértési eljárás is indult.

Az utóbbi eset kapcsán is hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény és bírósági eljárást von maga után. Az ittas járművezetők továbbá magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

A megye útjain 2018. február 19-e és 25-e között 64 közúti közlekedési baleset történt, ebből mindössze 1 anyagi káros balesetben volt ittas sofőr az okozó. A járőrök az adott időszakban azonban 19 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított eljárások folyamatban vannak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.