A Ferrari 488 GTB teljesítményét megfejelve érkezik majd a Pista.
Hamarosan nyitja kapuit az év egyik legjobban várt autós eseménye, a Genfi Autószalon, ahová a szokásos márkák mellett ezúttal egy szupersztár modell is megjelenik majd. A Ferrari március 6-án mutatja majd be a Ferrari 488 GTB csípősebb változatát, a 488 GTB Pistát.
Korábban már készült egy kémfotó a szteroidokon nevelkedett csöppségről, ezúttal azonban egy fokkal részletesebb – és kevésbé homályos – kép is előkerült. Pontosabban szólva három, ennyit hozott le ugyanis a FerrariChat.
A kocsit elölről és hátulról is megnézhetjük, sőt még az utastérbe is bekukkanthatunk egy képkocka erejéig.
Az Alcantara textil mellett a szénszálas anyagokat sem spórolták ki a kocsiból, a fordulatszámmérő pirosan izzik majd a műszarfalon, a kocsi hátuljára pedig egy csinos kis hátsó szárny került. Az előzetes információk szerint kereken 700 lóerős lesz, a nyomatéka pedig meg fogja haladni a 800 Nm-t.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.